Kánonjog 12. (2010)

KÖNYVSZEMLE

KÖNYVSZEMLE

133

(Az egyházjog teológiája intézménytörténeti megközelítésben [Egyház és jog 2], Budapest). Azóta ez a mü az egyházjog teológiai vizsgálatának, kutatásának és egyetemi oktatásának nemzetközi szintű alapmüvévé vált, és mind olasz (Teológia dei diritto canonico. Un approccio storico-istituzionale [Collana di studi di diritto canonico ed ecclesiastico 17], Torino 1996), német (Theologie des kanonischen Rechts. Ein systematisch-historischer Versuch [Kirchenrechtliche Bibliothek 1], Münster 1999), mind pedig spanyol nyelven is napvilágot látott (Teológia dei derecho canonico. Una aproximación histórico-institutional, Budapest 2002). A Katolikus Nevelés Kongregációja 1975. április 2-án tette kötelezővé az egyházjog teológiai alapjainak megismertetését, illetve az egyes jogintézmények hittani hátterének bemutatását a kánonjogi képzésben. Ennek a kívánalomnak kiemelkedő módon felel meg Erdő bíboros műve, amelynek az olasz kiadás alapján készült - a legújabb tudományos eredményeket integránsán beépítő — francia fordítása, különösen is figyelemre méltó, hiszen a Franciaországban érvényesülő szigorú állam és egyház elválasztási modellből fakadó jogi kultúrát sajátos hangsúlyokkal gazdagíthatja az egyház szakrális jogrendje egyedi belső rendszerének és logikájának a megismertetése.

A kötet három nagy egységre bomlik, melyek közül az első az egyházjog teológia alapjait (La théologie du droit canonique: une discipline à part entière, 11-53), a második az egyház jogi és teológiai jellegét (Le droit et la réalité théologique de l’Eglise, 55-143), a harmadik pedig az előzőekből leszűrhető metodológiai következtetéseket vizsgálja (Conséquences méthodologique, 145-159). Szemmel láthatóan nagy hatást gyakoroltak a szerzőre John Henry Newman írásai és egyházképe (vö. ERDŐ, R, Le basi teologiche del diritto canonico secondo le opere di John Henry Newman, in John Henry Newman Lover of Truth [Academic Symposium and Celebration of the first Centenary of the Death of John Henry Newman], Roma 1991.79-96), melyeket különösen az egyház szentségi jellegének bemutatásához használt fel. Erdő Péter müvének sajátja az egyházjog alapjaira való teológiai reflexió nyomán kialakult irányzatok fejlődésének a bemutatása, valamint az egyes „iskolák”, neves kánonjogászok véleményének szisztematikus, összegző áttekintése (24-50).

Külön méltatást érdemel Rudolph Sohm egyházjogot támadó klasszikus probléma felvetésének kifejtése és megválaszolása. Ebben a szerző nem pusztán Adolf Hamack és Pierre Batiffol kritikáját ismerteti Sohm álláspontjával szemben, hanem a zsidóság és a keresztény egyház közötti intézménytörténeti kapcsolatok vizsgálatával rámutat az egyház, mint „új Izrael” teológiai és jogi sajátosságaira (66-80).

Ki kell emelnünk a vallásszabadság kérdésének az elemzését, amellyel a szerző egy nagyon jelentős aktuális problémát érint. A gondolatmenetből nyilvánvaló, hogy a katolikus hit elfogadására lelkiismerete ellenére senkit sem szabad kényszeríteni, de a már elfogadott katolikus hithez való ragaszkodás nem fakultatív, hanem az egyház közösségén belül objektív erkölcsi kötelességet jelent (137-143).

A kötet végén található visszatekintés (Récapitulation, 161-166) meggyőzően vonja le az institucionalista érvelésből a következtetést a katolikus egyház jogára vonatkozóan, önálló szakrális jogrendként értelmezve azt. Egyúttal ekkleziológiai tisztánlátással bizonyítja, hogy az élő Isten Igéje és a szentségek eredendően, és attól elválaszthatatlanul jogi jelleggel ruházzák fel az egyházat, mint Isten Újszövetségi Népét.