Kánonjog 10. (2008)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A szenttéavatási eljárás a XIII. században. Árpád-házi Szent Erzsébet ügye a kor eljárásjogának összefüggésében
A SZENTTÉAVATÁSI ELJÁRÁS A XIII. SZÁZADBAN 17 illető ország vagy vidék néhány püspökét, vagy más tisztességes és korrumpálha- tatlan személyeket szokott megbízni, hogy folytassanak vizsgálatot a hírről, a nép áhítatáról, a csodákról és az egyéb körülményekről, melyeket általánosságban jelenteni kell neki. Ekkor még a vizsgálat csak a hírről, nem pedig a híradások igazságáról szól. A megbízottaknak be kell számolniuk a pápa felé arról, amit tapasztaltak, és javaslatot kell tenniük, hogy jónak látják-e a vizsgálat elkezdését mindezek igazságáról. 3) Ha ez a jelentés pozitív, a pápa újra kikéri a „testvérek” tanácsait és dönt arról, hogy elrendeli-e ezt a vizsgálatot. 4) Ha ezt látja helyesnek, ismét ír ugyanazoknak vagy másoknak, hogy vizsgálják ki az igazságot, először a hírről, aztán az illető életéről, végül pedig a csodákról. A vizsgálatot pontosan, szorgosan, hűségesen és okosan kell végezniük, azok szerint a kérdőpontok szerint, melyeket pecsétjével ellátva elküld nekik. Amit tapasztaltak, azt saját pecsétjükkel megerősítve kell visszaküldeniük. 5) Mikor a vizsgálat eredménye visszaérkezett, a kúriában káplánoknak, vagy más hiteles személyeknek megbízást adnak az anyag vizsgálatára, akik erről összefoglalást készítenek. 6) Az így készült összefoglalást (rubrikákat!) a pápa és a „testvérek” pontosan felülvizsgálják, majd a pápa kikéri tanácsukat arról, hogy a bizonyított tények indokolják-e a kanonizációt. 7) Ha a pápa úgy látja, hogy ezt kell tennie, ezt először titokban dönti el „a testvérek között” {inter fratres). 8) Ezután egybegyűjtve a piipököket, akik a kúriában jelen vannak, konzisztóriumon nyivánosan elmondja az összegyűjtött tényeket és a bizonyítékokat, de a már meghozott titkos döntését még nem hirdeti ki, hanem kikéri a prelátusok tanácsát. 9) Ezután kijelöl egy napot, amikor mindannyian összejönnek egy meghatározott templomba, amelyben sok gyertyát kell gyújtani és szőnyegeket kell kiteríteni. Ott megjelenik a pápa, a „testvérek”, az egész klérus és a nép. A pápa beszédet mond, melyben elmondja az eljárást és a bizonyítékokat, majd felszólítja a népet, hogy imádkozzék, hogy Isten óvja meg őt a tévedéstől ebben az ügyben. 10) Ezután térden állva áhítatosan imádkoznak, el- éneklik a Veni Sancte Spiritust vagy más megfelelő himnuszt vagy antifónát. 11) A pápa felkel az imádságból és kijelenti, hogy az, akiről szó van, szent és fel kell venni a szentek jegyzékébe, szentként kell tisztelni, és megjelöli a napot, amikor ünnepelni kell. 12) Ezután Te Deumot énekelnek, a pápa misét mond ennek a szentnek a tiszteletére. Hostiensis azonban megjegyzi, hogy ezt a rendet az ő koráig nem mindig tartották meg pontosan, főként amikor vértanúkról volt szó, akiknek az esetében általában könnyebb eljárás is elegendő szokott lenni. Többnyire azonban akkor végzik így a kanonizációt, mikor a javasolt személy hitéről, életének kiválóságáról és csodáiról elegendő bizonyíték áll rendelkezésre. Nem elegendő egyetlen erény, hanem sok és tartós erényre van szükség, a csodáknak pedig a természet erőit meghaladóaknak kell lenniük.42 A XIII. század 60-as évei fordulópontot jelentenek az ügyek megítélésének gyakorlatában is. A XIII. század első 70 évében 47 kanonizációs pert ismerünk, 42 Az idézett kommentár szövegét reprodukálja: GUTIERREZ, Studi sulié cause di canonizzazione, 95-97.
