Kánonjog 10. (2008)

JOGGYAKORLAT - A Rota Romana Bíróságának perdöntő ítélete, a házasság szentség jellegének a kizárása miatt indított semmiségi perben. Fordította: Szotyori-Nagy Ágnes

132

Joggyakorlat

Ricci 51,6-7; Andrea Conti 55, 8,10), ezekből a tanúvallomásokból az alperestől származó peren kívüli beismerés nem nyerhető.

29. Az első fokon hozott ítélet, amellyel szemben fellebbezéssel éltek, a színlelés egyetlen okának a hitnek az alperes férj részéről fennálló hiányát tartotta, amennyiben „a hit hiánya vezette Rossit arra, hogy téves gondolatokat tápláljon a házasság szentségi értékéről és ezek a téves gondolatok olyannyira mélyen gyökeret vertek, hogy az alperes akaratát egy, a tévedés által meggyengített tárgy irányába terelték, tehát azon eltökélt szándék irányába, hogy nem szentségi házasságot kössön. Ez volt a színlelés oka, és az iratokból előbbvalónak bizonyult a házasság- kötés okánál” (24).

Tehát a fent említett döntés elsősorban a felperes fél bírósági kijelentéseiből következik, aki igen bőségesen beszélt az alperes férjnek az ateizmussal már a házasságkötés előtt megfertőződött elméjéről. Ő ugyanis, ahogy fentebb mondtuk, a politikai pártban katonáskodott, amely „a marxista ideológiából eredően, egy ateista párt volt” (5,3).

Azonban e következtetésnek az alperes határozottan ellentmond, és eskü alatt kijelenti, hogy a katolikus hitben nevelték, és azt sosem tagadta meg, vagy utasította el. A következő vallomást hozza: „A családomban jó erkölcsi és vallási neveltetésben részesültem. Amikor kicsi voltam, jártam a plébániára mind hittanra, mind a mi- nistránsfiúk csoportjába. 24 éves koromig buzgón gyakoroltam vallásomat; később a vallásgyakorlás a részemről nem volt állandó és rendszeres, majd a társadalom más látásmódja lépett a helyébe nagyobb társadalmi-politikai elfoglaltságokkal, anélkül azonban, hogy a katolikus-vallásos hitem megszűnt volna”(44,4).

30. Az alperes férjet nem fertőzték meg az ateista eszmék, ugyanis bár abban az időben (1976-1977-ben) a „Manifestóban”, azaz „a pacifista militánsok által” alkotott pártban tevékenykedett, melynek tagjai „közül sokan katolikusok voltak” (7), azonban a katolikus hit igazságait egyáltalán nem állt szándékában tagadni. Amikor az alperes a szerzetes pappal a házasságkötést megelőző napon folytatott beszélgetésben, amint arra már korábban utaltunk, előadta kétségeit, azok az egyház néhány szolgálattevőjének viselkedésére vonatkoztak, és legkevésbé sem a katolikus hit igazságaira. Ennek fényében pontosan érthetők az alperes szavai e beszélgetés üdvös hatását illetőleg, amennyiben, ahogyan ő maga utal rá: „ennek a beszélgetésnek a következtében felismertem a különbséget házasság szentségében való hit és az olyan viselkedések között, amelyek a hitvallással semmilyen kapcsolatban nincsenek” (46,8).

Ugyanígy, az alperes által megnevezett tanúk, munkatársak és barátok, az ő harcos, és az elméjében gyökeret vert ateizmusát vallomásaikkal nem erősítették meg. Orazio Ricci, aki az alperest 1974-ben ismerte meg és egy helyen dolgozott vele, megemlíti, hogy Paolo az egyházzal szembeni vitára hívott, de valójában hívő maradt, és a társadalmi szolidáris érzés különösen nagy szerepet töltött be nála: „amikor megismertem őt, bizonyosan nem volt gyakorló; továbbá igen polémikus volt az egyházzal, vagy annak egy-egy részével kapcsolatban, de az volt az érzésem, hogy alapjában véve hívő maradt, és a bizonyíték erre pontosan az a polémikus viszony volt, amit az egyházzal fenntartott” (50,4). Az alperes tevékeny