Kánonjog 10. (2008)
JOGGYAKORLAT - A Rota Romana Bíróságának perdöntő ítélete, a házasság szentség jellegének a kizárása miatt indított semmiségi perben. Fordította: Szotyori-Nagy Ágnes
Joggyakorlat 131 27. A felperes unokatestvére, Carolina Verde úgy gondolja, míg Cristina Paolóval valódi keresztény házasságot kívánt kötni, ti. „felbonthatatlanul és a gyermekáldásra nyitottan összeházasodni vele”, addig „Paolo bizonyosan nem gondolta így. A gyermekeket nem zárta ki, ellenben nem hitt a szentségi házasságban és különösen a kötelék felbonthatatlanságát, zárta ki belőle bohóckodásnak tartva azt” (36,7). A tanú pedig kijelenti, hogy ő a felperes fél anyjától tudta meg az alperes meggyőződésére vonatkozó dolgokat „a házasságkötés alkalmával, és emlékszem, hogy a nagynéném emiatt aggodalmas és bánatos volt” (36,7). Azonban a felperes anyja, amint azt fentebb mondtuk, mindezeket a lányától csak akkor hallotta „amikor a házasság már válságban volt” (39,5), legkevésbé sem a házasságkötés idején. A felperes lánytestvére, Vittoria Bianchi, néhány, az alperes szakszervezeti tevékenységére és házassági szándékára vonatkozó részletet hoz elő: „Emlékszem, hogy amikor egy vezetői megbízatással a FIAT áthelyezte Paolót Torinóba, ő, aki korábban lelkes és aktív szakszervezeti képviselő volt és a PDUP tagja, a vállalat védelmezőjévé vált. Gyakorlatilag amikor elköltöztek Északra, együtt döntötték el, hogy összeházasodnak. Mi, a család tagjai helyeseltük ezt. Csak az anyámban maradt egy bizonyos fenntartás, mivel amióta csak megismerte Paolót, nem találta őt Cristina számára a megfelelő férfinek” (42,6). 28. Az alperesnek a valláshoz és a szentségi házassághoz való viszonyával kapcsolatban a felperes lánytestvére kiemelte, hogy „Rossi világosan megmondta, hogy nem hisz a vallásban és ezért nem tulajdonított értéket egyetlen szentségnek sem” (42,7), másfelől tanúként azt vallotta, hogy nem emlékszik arra, „hogy valaha hallottam volna Paolo részéről sajátos kifejezéseket, azonban emlékszem, hogy amikor a házasságról beszélt, azt kérdeztem magamtól: ’ha nem hisz, miért nem polgári házasságot köt?’, és hozzátettem: ’Szegény születendő gyerekek, lévén, hogy Paolo kijelentette, hogy nem kereszteltetné meg őket, hanem meghagyná nekik a szabadságot, hogy felnőtt korukban keresztelkedjenek meg. Fájdalommal képzeltem el az ellentétet, ami emiatt közte és Cristina között keletkezett volna.” (42,7) Ennek a tanúnak az elmondásából semmiféle következtetést nem lehet levonni az alperesnek a házasság szentségi jellegével szembeni szándékát illetőleg. Mindenestre a tanú említést tesz az alperesnek a kötelék állandóságával kapcsolatos néhány kételyéről, ti. „a társalgásokból, melyeket Paolo folytatott a családban, megértettük, hogy nem volt biztos azon kötelék állandóságában, amit Cristinával összeházasodva köt” (42,8), azonban a bizonytalanság felmerülése nem jelenti a házasság ezen sajátosságát kizáró pozitív akarati cselekmény létrejöttét. Végülis a többi tanú sem hozott a felperes által védelmezett tétel mellett szóló érveket. Az ezen ügy kezdeményezését igazoló, forrásaik megjelölését nélkülöző általános kijelentések ugyanis, mint például: „Ezt az ügyet Cristina Bianchi kezdeményezi, amelyet arra a tényre alapoz, hogy Paolo Rossi, nem lévén hívő, nem tulajdonított semmi értéket szentségnek” (Rita Mazzini 34,2), a szentségi jelleg pozitív kizárásával nem egyenértékűek. Mivel pedig az alperes barátai sem a házasságkötés előtt, sem a házastársi együttélés idején nem hallottak tőle „erről a dologról”, azaz a házasság szentségi jellegének kizárásáról szóló mondatot (Orazio
