Kánonjog 10. (2008)

JOGGYAKORLAT - A Rota Romana Bíróságának perdöntő ítélete, a házasság szentség jellegének a kizárása miatt indított semmiségi perben. Fordította: Szotyori-Nagy Ágnes

126

Joggyakorlat

miatt, melyben azt állította, hogy a házasságkötéskor elfogadta a házasság szentségi méltóságát, amelyet a jogvélelem is megerősít (vö. 1101. kán. 1. §), a fent említett bírók által állított bizonyosság inkább szubjektív, mint objektív mivel objektív indokokkal való megalapozottsága nem nyilvánvaló.

Valóban, az alperes férj a törvény előtt való megjelenésekor, esküvel is megerősítve azt vallotta, hogy a házasság megkötésekor őszinte lélekkel elfogadta a katolikus egyház tanítása szerinti szentségi házasságot, tudniillik, amely egy, felbonthatatlan, gyermeknemzésre nyitott. O maga ugyanis a házasságkötés idejére vonatkozóan saját lelkiállapotáról ezt a leírást adta: „Amikor megnősültem, keresztény értelemben vett házasságot kívántam kötni: egy, felbonthatatlan, a gyermekek nemzésére és nevelésére rendelt házasságot. Elfogadtam, hogy a házasság szentség abban az értelemben, hogy örökre összeköt bennünket. Elfogadtam Jézus Krisztust a házastársak védelmezőjének és vezetőjének.” (45,8)

S ezt az alperes már a perkérdés megállapítására szóló idézésre adott válaszában e szavakkal vázolta: „Fontosnak tartom leszögezni, hogy az egyházi házasság választása az én részemről szabad és tudatos volt.” „Sosem állítottam azt, hogy nem hiszek a házasság szentség-voltában, amit — hangsúlyozom —, szabad elhatározásból kötöttem az egyházban, és nem értem, hogy a felperes milyen jogon vonja kétségbe a szándékaimat, szándékosan a lelkiismeretem helyébe állítva ma- gát”(8-9,4-5).

18. Az alperes bírósági kihallgatás során tett állításainak alapos megfontolása után nem csak az állítólagos színlelő perbeli beismerésének a hiánya tűnik ki világosan, hanem inkább bármiféle színlelés világos tagadása.

Sőt, az alperes peren kívüli beismerését sem lehet megerősíteni a felperes fél bírósági kijelentéséből, aki a férjet sosem hallotta a házasság szentség jellegének a kizárásáról beszélni. Az iratokból ez világosan kitűnik, jóllehet a felperes fél ügyvédje úgy véli, hogy a felperes által említett kifejezett szándék, mely az alperes részéről a katolikus vallás alapja ellen irányult, magában foglalta az alperesnek nem csak a házassági szertartást, hanem a házasság szentségi méltóságát kizáró implicit szándékát is, az ateizmus és annak következményeként a házasság szentségévével szembeni tévedés foka miatt, mely a spekulatív szférán kívül elhelyezkedve az akaratát is meghatározta.

Ebben az értelemben értelmezte a fent említett ügyvéd védencének az alperes férj bánnely vallás, vagyis „bármiféle egyházi valóság”, legfőképpen pedig a katolikus vallás, az egyház és az egyház szentségei vonatkozásában tett kijelentéseit és magatartását. Ugyanis amint a felperes fél megjegyzi: „Paolo a szentségeket csak puszta fonnaságoknak tartotta. Több ízben is mondta, hogy ha lett volna gyerekünk, nem kereszteltette volna meg. Sosem akart részt venni a szentmisén, a házasságkötés napját leszámítva, akkor is csupán azért, hogy örömet szerezzen vele nekem és a családjának, és rettenetesen bosszantotta őt a tudat, hogy rendszeresen járok gyónni” (15,4).

19. Továbbá a felperes fél úgy gondolja, hogy az alperes viselkedése részben a szélsőbaloldali politikai párthoz, a marxista ateizmushoz való erős ragaszkodásán, részben pedig a vallással szemben ellentétes és ellenséges érzülettel átitatott kultú-