Kánonjog 10. (2008)

TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A szenttéavatási eljárás a XIII. században. Árpád-házi Szent Erzsébet ügye a kor eljárásjogának összefüggésében

10

Erdő Péter

beszédét, mely a Vas admirabile opus excelsi szavakkal kezdődött, befejezte, (...) [Erzsébetet] a szentek jegyzékébe iktatta”.3

A június 1-jén, vagyis az ünnepélyes kanonizáció után kiadott pápai bulla viszont, melynek szövege fenmnaradt, Erzsébetet nem szentté avatja, hanem az érsekekkel, püspökökkel és az egyházak más elöljáróival közli, hogy boldog Erzsébet, aki királyi leszármazott és Thüringia kegyes őrgrófnéja volt, a'szentek jegyzékébe már felvételt nyert, és meghagyja nekik, hogy ünnepét november 19-én ünnepeljék és ünnepeltessék meg.4 E rendelkezés tartalma tehát nem a szenttéavatás, hanem ennek közlése és a kultusz elrendelése.

Ezzel a kanonizációval kapcsolatban egyes kortársak részéről kifogások merültek fel. Ezért került sor még 1235-ben egy olyan irat megfogalmazására, mely éppen az eljárás szabályszerűségét védelmezte. Ezt a szöveget egyesek a nagy kánonjogásznak, Penaforti Szent Rajmundnak tulajdonítják3, aki IX. Gergely pápa híres dekretális-gyűjteményét, az 1234-ben megjelent Liber extrát szerkesztette.5 6

Ahhoz, hogy Szent Erzsébet kanonizációját helyesen tudjuk értékelni, át kell tekintenünk a szenttéavatási eljárás általános rendjét a XIII. században. A konkrét ügyben követett eljárás ugyanis ebben az összefüggésben helyezkedik el.

II. A SZENTTÉAVATÁS RENDJE A XIII. SZÁZADBAN

1. A közvetlen előzmények: III. Sándor pápa rendelkezése és az azt körülvevő fejlemények

Mindenekelőtt néhány fogalmat kell tisztáznunk. A boldoggáavatás (beatificatio) az az intézkedés, amellyel a pápa megengedi, hogy Isten valamely szolgájának tiszteletére nyilvános kultuszt folytassanak egy bizonyos helyen vagy területen, illetve egy meghatározott szerzetescsaládban. Kivételképpen ezt az engedélyt kiterjeszthették az egész Egyházra is.

Kanonizációnak vagy magyarosan szenttéavatásnak a pápa olyan végérvényes döntését nevezzük, amellyel kijelenti, hogy Isten valamely szolgája az örök dicsőségbe jutott, és elrendeli, hogy az egész Egyházban nyilvános kultusszal ünnepeljék.

5 Kiadása. MURATOR], L.A., Rerum Italicarum scriptores ab a. 500-1500, I.-XXV, Mediolani 1723-1751. III/I. 580: Hanc post profundi sermonis decursum, cui talc dedit initium Vas admirabile opus excelsi (...) in sanctorum catalogo sociavit.

4 POTTHAST, A., Regesta Pontificum Romanorum inde ab a. post Christum natum MCXCVIII ad a. MCCCIV, Berlin 1874 (uny. Graz 1957) I. 844, nr. 9929; kiadása FEJÉR, G., Codex diplomatics Hungáriáé ecclesiasticus ac civilis, I-XI. Budae 1829-1844. III/I1. 444-448.

5 Processus et ordo canonizationis beate Elyzabet propter quorumdam detractiones et calumpnias, cd. HUYSKENS, A„ Quellenstudien zur Geschichte der hl Elisabeth, Landgräfin von Thüringen, Marburg 1908. 142-146; magyarul: J. HORVÁTH T. - SZABÓ 1. (szerk.), Magyarország virága. 13. századi források Árpád-házi Szent Erzsébet életéről (Középkori Keresztény írók 3), Budapest 2001. 189-194. Vö. pl. PUSKELY M„ Árpád-házi Szent Erzsébet, Budapest 2007. 111.

6 KUTTNER, S., Ruymund of Pehafort as Editor: 'The Decretales ’ und 'Constitutiones ’ of Gregory IX, in Bulletin of Medieval Canon Law 12 (1982) 65-86.