Kánonjog 10. (2008)

TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A szenttéavatási eljárás a XIII. században. Árpád-házi Szent Erzsébet ügye a kor eljárásjogának összefüggésében

A SZENTTÉAVATÁSI ELJÁRÁS A XIII. SZÁZADBAN

A boldoggáavatás és a kanonizáció lehetett formális vagy azzal egyenértékű. Az előbbi esetben kifejezett döntést hirdettek ki, mely szabályos pernek a lezárása volt. A második esetben olyan határozat születik, melyet a rendes eljáráson kívül hoznak, és amely tudomásul vesz, vagy törvényesít valamely nagyon régi kultuszt, mely a szentség hírének egyhangú elismerésére és az illető személy által művelt csodák megalapozott hírére épül7. A dekretális jog fejlődésének kiteljesedésekor a kanonizációnak hét hatását lehetett már megkülönböztetni: 1) Akit kanonizáltak, azt beírták a szentek jegyzékébe és mindenki köteles volt őt szentnek elismerni. 2) Nevét nyilvános imádságokban hívták segítségül és már nem volt szabad imádkozni érte. 3) Tiszteletére oltárokat és szentélyeket lehetett építeni. 4) Saját szentmiséje és zsolozsmája lehetett. 5) Ünnepnapot szenteltek tiszteletére. 6) Szobrokat és képeket lehetett készíteni róla glóriával és diadémmal. 7) Ereklyéit templomokban kihelyezték és nyilvánosan tisztelték.

Akit boldoggá avattak, az nem viselhette a szent elnevezést. Képeken fejét nem vehette körül glória, csupán egymástól elváló sugarak. Ugyanígy diádéin sem ékeskedhetett rajta. Nyilvános kultusza azokra a helyekre és módokra korlátozódott, amelyeket a boldoggáavatási határozat megjelölt.8 *

Ez a teljes fegyelem azonban hosszú folyamat eredménye volt. A XII. század folyamán eleinte pápai ajánlásokkal találkozunk II. Kallixtusz (1119-1124) és III. Jenő (1145-1153) részéről, amelyek arra vonatkoznak, hogy a boldoggáavatások kérdéseit csakis zsinaton tárgyalják, sőt lehetőleg általános zsinaton (concilium generale)? Később azonban III. Jenő magát zsinat közbelépése nélkül is illetékesnek tekinti a kanonizációra. Ezt figyelhetjük meg Henrik császár szenttéavatása ügyében.10 11

Később III. Sándor pápa (1159-1181) maga kanonizálja Szent Edvárd angol királyt Becket Szent Tamást és Clairvaux-i Szent Bernátot.11 Ez azonban nem volt abszolút újdonság a szenttéavatások történetében. Már XV. János pápa 993. június 11 -én maga avatja szentté Ulrich augsburgi püspököt.12 Az ezt kihirdető pápai bullát13 számos történész a legkorábbi olyan ismert intézkedésnek tekinti, ahol a pápa kanonizációt promulgál. Azonban még ebben sem szerepel a kanonizáció kifejezés. Azzal ilyen értelemben először Udalrik konstanzi püspök II. Kallixtusz pápához írt egyik levelében találkozunk.14

7 Vö. NAZ, R., Causes de béatification e de canonization, in Dictionnaire de droit canonique, III. Paris 1942. 10-37, különösen 10.

* Vö. WERNZ, F.X., lus decretalium, III/II. Romac 1905, nr. 360ss.

Vö. NAZ, Causes de béatification, 11.

10 NAZ, Causes de béatification, 11.

11 Vö. NAZ, Causes de béatification, 11.

12 Vö. SZUROMI Sz.A., Egyházi intézménytörténet (Bibliotheca Instituti Postgradualis luris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae 1/5), Budapest 2003. 74.

11 JAFFÉ, PH., Regesta Pontificum Romanorum ab condita Ecclesia ad annum post Christum natum MCXCV1U, 1-11. Lipsiac I885.2 JL 3848.

14 Vö. NAZ, Causes de béatification, 12.