Kánonjog 9. (2007)
KÖZLEMÉNYEK - Szuromi Szabolcs Anzelm - Ferenczy Rita: A házassági kötelék mint alperes
Közlemények 65 Az ortodox egyházak napjainkig tartó gyakorlatából (vö. Moszkvai Patriarkátus)14 15 ismert a „kötelék halála” teória. Az ortodox hagyomány szerint a házasság két összetevőből áll: a házas felek és a közöttük fennálló kötelék. A házasságot a halál szüntetheti meg. Ez bekövetkezhet - amint azt fentebb már láttuk - a felek részéről, de bekövetkezhet a kötelék tekintetében is. Ilyen a hűtlen elhagyás vagy a házasságtörés hatására beálló „kötelék halála”. Hozzá kell tennünk, hogy ennek nyomait az 1100-ban Esztergomban megtartott zsinat határozatai között is megtaláljuk (vö. 55. kánon).16 Az is bizonyos, hogy a kérdés kötődik a Máté Evangélium „prj ’ám iropveía” (hazasságtörés esetét kivéve) kitételéhez (vö. Mt 5,32; 19,9).17 Ezen hagyomány nem pusztán az újszövetségi szöveg, valamint az Ankyrai Zsinat 11. kánonjának értelmezésére épül, hanem különösképp a 692-ben megtartott Trulloszi Zsinat 87. kánonjára.18 Ennek a zsinatnak az anyagában megtaláljuk azoknak a kánonoknak a listáját,19 melyek mind a mai napig hatályosak az ortodox egyházfegyelemben.20 uxorem, et filiam collocauit. §. 5. His omnibus exemplis colligitur, quod in sepultura parentum corpora filiorum collocanda sunt. Quia ergo parentes istorum apud priores ecclesias sepulti sunt, et hi apud easdem debent tumulari. (...) FRJEDBERG I. 721-722. 14 X 3. 28. 7: De uxore vero, utrum, quemadmodum et vir, liberam debeat habere sepulturam, nobis videtur, quod nulla super hoc inter virum et mulierem sit facienda distinctio, sed utrique in casu isto aequalem esse credimus facultatem, quum electio ista ad eum potius statum pertineat, in quo mulier solvitur a lege viri. Utrum autem pater, quo magis voluerit, minores filios valeat sepelire, non invenimus a sanctis Patribus diffinitum, et propterea terrae consuetudini decernimus relinquendum. FRIEDBERG II. 551. 15 Vö. BELIAKOVA, E., Il tribunate ecclesiastico e i problemi de la vita ecclesiale, Moszkva 2004. Az állami házasságkötcsi helyzethez vö. PRADER, G., II matrimonio nel mondo, Padova 1986.2 605-610. 16 SZUROMI Sz.A., Az első három esztergomi zsinat és a magyarországi egyházfegyelem a 12. században, in ERDŐ P. (ed.), Tanulmányok a magyarországi egyházjog középkori történetéről (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici de Petro Pázmány nominatae III/3), 107-108; vö. SZUROMI, Sz.A., Esztergomi zsinatok és kánongyűjtemények a XII. századi Magyarországon, in Iustum Aequum Salutare II (2006/1-2) 191-201, különösen 197-198. 17 Vö. VANYÓ L., Az ókeresztény kor dogmatörténete Kr. u. 325-ig, Budapest 1988. 78-87, különösen 84: „A Mt. 19,9 Origcnész szerint így olvasható: »Az, aki elbocsátja feleségét , hacsak nem házasságtörés miatt, az házasságtörővé teszi azt.« Valójában azonban nem érti a szöveget, és ezt be is ismeri.” 18 The Canons of the Council in Trullo in NEDUNGATT, G.-FEATHERSTONE, M. (ed.), The Council in Trullo revisited (Kanonika 6), Roma 1995. C. 87: De muliere quae suum maritum vel de viro qui suam uxorem relinquit et alteri personae se copulat. «Quae maritum reliquit, est adultera, si venerit ad alium», secundum sacrum et divinum Basilium qui ex Icremiae prophetia hoc optime selegit: «si cum altero viro uxor fuerit, ad maritum suum non convertetur, sed polluta polluetur»; et rursus «Qui autem retinet apud se adulteram, est insipiens et impius». Si uxor ita praeter rationem a marito secessisse videatur, alter quidem venia dignus est, altera vero poenis; venia autem illi ad hoc dabitur, ut cum ecclesia in communione sit. Sed is qui legitime sibi datam uxorem relinquit et alteram ducit, ex domini sententia est adulterii iudicio obnoxius. A patribus autem nostris statutum est, út qui eiusmodi erant per unum annum deflerent, per biennium adirent, per triennium substernerentur et septimo anno cum fidelibus consisterent, et sic oblatione digni haberentur, si cum lacrimis poenitentiam egissent. The Canons of the Council in Trullo, 167-168. 19 STICKLER, A.M., Historia iuris canonici latini (Historia fontium), Roma 1950. 69, 407. 20 Vö. SZUROMI Sz.A., A Canones apostolid mint a keleti és nyugati egyházak közös jogforrása, in Teológia 39 (2005) 165-173, különösen 168-169.
