Kánonjog 9. (2007)

TANULMÁNYOK - Szuromi Szabolcs Anzelm: Pillanatfelvétel Ivo műveinek szövegfejlődési folyamatából

Pillanatfelvétel Ivo műveinek szövegfejlődési folyamatából

53

között keletkezett. Az Angers Ms 369 két fő részre tagolható. A kódex első része, amelyet a jobb felső sarokban lévő nagybetűs beírás is jelez (Ivó Carnotensis Panormia), a föl. lr-n kezdődik és a föl. 106v-ig tart. Ugyanezen első fólió lap alján possessor bejegyzést találunk: Ex libris Monasterii S. Albini andeg. Cong. S. Mauri. A fejlécben szintén olvasható az ‘Ivó Carnotensis’ név egy XV. századi kéznek a nyomán. A fóliók mérete 260 x 165 mm és a szöveg egy kolumnába rendezett. A pergamenek minősége nem annyira kidolgozott, mint az a kortárs itáliai kéziratoknál tapasztalható: nem túl vékonyak, de eredetileg puhábbak lehettek. A kódex mindhárom oldalán körbe volt vágva, egészen a sorok pontozásáig. A fóliók állapota arra utal, hogy a kéziratot valamely nem túl tiszta és dohos helyen őrizték. A foil. 1-14-ig tartó szakasz nyitott állapotban megázott. Az első ívfüzet négy fóliós, míg a kódex többi ívfüzete nyolc fóliós és a korai XII. században másolt, amit meggyőzően támaszt alá az írásforma. A kódex végén találjuk a második részt, amely teológiai témájú kiegészítés már a bekötött kódexbe íródott, egy XIII. vagy korai XIV. századi kéz által, De temptatione Evae9 címmel.

A bevezető kánon, amely az ivói gyűjtemény szövegét indítja a föl. lr-n nem a megszokott Panormia kezdés: (Q)uodcumque imperator per epistolam constituit vel cognoscens decrevit vel edicto precepit legem esse constat. (...) Namque induisit obmita alicui vel si cui penam irrogavit vel si cui sine exemplo subvenit personam non tamens greditur.1,1 Ez a részlet az Institutiones lustiniani-ból vett idézet (Inst. lust. 1.2. 6), amelyet rögtön a Panormia prológusának befejező szakasza követ.11 Ez folytatódik új bekezdésként a Panormia által tartalmazott témák 9 10 11

9 Folt 106v-108v.

10 Föl. Ír: Quodcumquc imperator per epistolam constituit vel cognoscens decrevit vel edicto precepit legem esse constat. Flaec sunt quae constitutiones appellantur. Plane ex his quaedam sunt personales appellantur quae nec ad exemplum trahuntur quoniam non hoc princeps vult. Namque induisit ob merita alicui vel si cui poenam irrogavit vel si cui sine exemplo subvenit personam non tamens greditur. Cf. Ins. lust. 1. 2. 6: Quodcumque igitur imperator per epistulam constituit, vel cognoscens decrevit, vel edicto praecepit, legem esse constat: haec sunt, quae constitutiones appellantur, plane ex his quaedam sunt personales, quae nec ad exemplum trahuntur, quoniam non hoc princeps vult: nam quod alicui ob merita induisit, vel si cui poenam irrogavit, vel si cui sine exemplo subvenit, personam non egreditur. SCHRADER, E. (ed.), Imperatoris lustiniani Institutionum Libri IV (Corpus iuris civilis I), Berolini 1832 (repr. Goldbach 2001), 27-28.

11 Possemus de huiusmodi plurimas rationes plurima exempla colligere sed prudenti lectori et ei qui nouit plurima de paucis intillegerc debent praedicta sufficere. Quod tamen iam monuimus item [ez folytatódik a margón', monemus] ut si quis quod legerit de sanctionibus siue dispensationibus ecclesiasticis ad caritatem quae est plenitudo legis referat non errabit nec peccabit et quando aliqua probabili ratione a sumo rigore declinabit caritas excusabit si tamen nihil contra euangelium nihil contra apostolos usurpauerit. Si quae uero sententiae de forensibus legibus insertae sunt qui iudicium sanguinis contineant, non ad hoc insertae sunt ut ecclesiasticus iudex per eas aliquem debeat condemnare sed ut ex eis assertionem canonicorum faciat decretorum. Hinc attendens quanta poenitentia puniendum sit facinus illud ucl flagitium quod iudicant iudiccs sacculi morte uel m(cm)brorum mutilatione multandum. Hanc enim rationem romani pontifices in assertione decretorum suorum frequenter interponunt. Haec si hoc scilicet leges continent quanto magis divinae. Hactenus hoc. Deinceps singularum partium totius voluminis intentionem breviter perstringemus ut hinc prudens lector aduertat quid in unaquaque parte sibi necessarium querere debeat. VÖ. Exceptiones ecclesiasticarum regularum (...) personam non transgreditur. Possemus de huiusmodi plurimas rationes plurima exempla (...) quod in una