Kánonjog 9. (2007)
TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A klerikusi hovatartozás, vagyis az inkardinációra vonatkozó jogalkotás az Egyházi Törvénykönyvben
48 KuMiNETZ Géza ságába, netán valamely világi intézménybe, áttelepülhet más részegyházba, feltéve, ha ott nagyobb szükség van a szolgálatára, vagy ha a klerikus megszentelődése kívánja meg az ilyen váltást. Az inkardinációra vonatkozó jogalkotás történelmi kialakulásában három korszakot különböztethetünk meg.51 1. A VII. századig maga a felszentelés együtt járt valamely egyházhoz tartozással. Ezáltal a klerikus mai szóval élve rögtön elnyerte hivatalát, mely önmagában meghatározatlan időre szólt. Ebben az időszakban a szentelés természetes hatása volt az inkardináció. Fogalmazhatjuk úgy is, hogy mintegy automatikusan történt. Ez a korszak mutatja a leginkább az inkardináció valódi teológiai alapját, a szent rendet. 2. A VIII. századtól a Trienti Zsinatig terjedő időszak: Ebben az időszakban alakult ki a javadalmi rendszer, s az inkardináció szükségességét főleg a klérus ellátása alapozta meg. Ha megvolt a szentelendő számára a kellő ellátási cím, úgy felszentelték, amennyiben szolgálatára szüksége volt az egyháznak. Ez a korszak tehát új elemmel, a klérus ellátásának biztosításával gazdagította ezt a jogintézményt. 3. A harmadik periódus az 1917-es kodifikációig tartott, melyben ismét új elem vált különösen fontossá, éspedig a püspöknek való alárendelődés és engedelmesség. Mivel az ellátás biztosított volt, ezáltal a klérus mintegy önállóan tevékenykedett, ezért gyengült a püspöki hatalom. Emiatt az egységes pasztorális fellépés, illetve hatékony kormányzás sokat vesztett erejéből. Ennek a periódusnak a jellegzetessége, hogy a klérus komolyabban engedelmeskedett a püspöknek. Ennek oka pedig a javadalmak számának apadása volt, így a klerikusokat az egyházmegye szolgálatára szentelték.52 Ami pedig a jelent illeti, úgy tűnik, hogy egészséges módon integrálja ma az inkardináció jogintézménye a különböző jogos igényeket, így azt, hogy a felszen- teltség nem magánügy, hanem konkrét közösség szolgálatát jelenti, még akkor is, ha annak egyetemes dimenziója is van; a klerikusoknak joguk van a tisztes díjazáshoz. Az inkardináció révén sajátos kötelékkel kötődnek a pápához és saját ordináriusukhoz, akik kellő szabadsággal és kormányzati hatalommal rendelkeznek a klerikusaik felett, hogy hatékony és rendezett legyen a pásztori tevékenység, így a klerikusok olyan hivatalt, vagy megbízatást kapnak, amire alkalmasak és aminek ellátása szükséges az elöljáró megítélése szerint, illetve biztosított a kleri- kusi állapottal járó kötelezettségek teljesítése (de vita et honestate clericorum) és annak kellő ellenőrzése.53 A hatályos Kódex újításai az alábbiak:54l) A személyi prelatúra bevezetése; 2) A klérus mobilitásának megkönnyítése abból a célból, hogy egyrészt jobban szolgálják ezek a mozgások az egyház céljait, vagyis a klérus kellő eloszlását a világban, másrészt pedig azért, hogy a klérus tagjai nagyobb készséggel tudják ott szolgálni az egyházat, ahol arra nagyobb szükség van. Ezt szolgálja a törvényes áttele51 Vö. COLAGIOVANNI, Incardinazione ad escardinazione nel nuovo Codice di diritto canonico, 49-51. 52 Vö. SARZl SARTORI, g., L'incardinazione in ima Chiesa particolare, 130. 53 Vö. GUTIÉRREZ, La visione conciliare dell'incardinazione, 96-104. 54 Vö. AhlerS, Die gesetzliche Umkardinierung, 3.
