Kánonjog 9. (2007)
TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A klerikusi hovatartozás, vagyis az inkardinációra vonatkozó jogalkotás az Egyházi Törvénykönyvben
A KLERIKUSI HOVATARTOZÁS 49 pülés és öt év után az inkardinálódás lehetősége; 3) Az inkardináció egybeesik a szent rend felvételével, tehát csak azok a személyek nevezhetők klerikusoknak, akik a szent rendet felvették (ma már nincs tonzúra). Itt a törvényhozó tehát nem diszciplináris, hanem doktrinális elvet követett, szemben a korábbi törvényhozással; 4) Lehetőség van az apostoli élet társaságaiba, illetve egyes világi intézményekbe is inkardinálódni; 5) Megszüntette az új Kódex az ex- és inkardinálódást egy másik egyházmegyében szerzendő rezidenciával járó javadalom útján. Az egyházban hierarchia van, melynek az evangélium hirdetésén, az emberek megszentelésén és kormányzásán túl az a feladata, hogy hűségesen megőrizze a Krisztus által rábízott örökséget, hogy a klérus acies bene ordinata legyen, azaz összehangoltan és egységesen végezze szolgálatát. Ezért megállapíthatjuk, hogy az inkardináció olyan jogi kötelék, amelynek ekkleziológiai és spirituális hatása is van.53 Sőt, nemcsak egy jogi kötelék, „hanem pásztori és lelkiéleti tulajdonságok és törekvések összessége is, melyek az adott terület pap-képét sajátosan meghatározzák. (...) E részegyházhoz tartozás nem zárhatja szűk korlátok közé a pap életét és tevékenységét sem a részegyház, sem a papi szolgálat természete miatt”.55 56 57 Mindazonáltal ezeknek az értékeknek maga a jogrend ad kellő védelmet. Jóllehet a felszentelés szentségi gazdagsága meghaladja az inkardináció spirituális és fegyelmi jelentését,37 mindazonáltal ez utóbbi olyan hatékony jogi eszköz, ami nélkül nagy a veszély, hogy a felszentelt azzal a szentségi kegyelemmel, melyet a felszentelés révén kapott, helytelenül, vagy az egyházra nézve károsan él. így- vagy úgy, de a missziós parancs megvalósítása kerül veszélybe, akár szubjektív, akár pedig objektív okok miatt. Sajátos problémát jelent ma a különböző mozgalmak, lelkiségek, társulások lelkipásztori ellátása, illetve a klerikusok oda való esetleges inkardinációja. Ezáltal az egyházmegyés klérussal a kapcsolatuk formálissá válik, de a püspökkel való kapcsolatuk is gyengül. A társaság minden bizonnyal kész és képes az ellátásukra, ám a klerikusi állapottal járó kötelezettségek hatékony ellenőrzése kérdésessé válhat. Ez a tényállás más, mint mondjuk az, ha a klerikus egy másik részegyházba települ át törvényesen. A járható út a kellő megállapodás kötése. Egyáltalán nem tanácsos, ha a püspök olyan személyt kíván felszentelni és ezáltal saját egyházmegyéjébe inkardinálni, akit csak az adott társaság mutatott be neki, tehát nem ismeri őt. A felszentelés előtt a püspök személyes kötelessége ajelölt alkalmasságáról való megbizonyosodás, aminek legjobb módja a szemináriumban történő felkészülés a papi életre.38 Nem szabad tehát az inkardinációt úgy tekintenünk, mintha az a világi munkahelyek munkaadó-munkavállaló sémájának felelnének meg. A püspök nem mun55 Vö. Az állandó diakónusok életének és szolgálatának direktóriuma (Római Dokumentumok XVII.), Budapest 2001. 57. 56 II. JÁNOS PÁL, Pastores dabo vobis, in II. János Pál megnyilatkozásai, I. Budapest 2005. 912-913. 57 VlANA, L’incardinazione nelle circoscrizioni ecclesiastiche, 136-142. 38 Vö. RlVELLA, M., Verso un’applicazione piú aperta del principio dell’incardinazione, in Quaderni di Diritto Ecclésiale 15 (2002) 165-166.
