Kánonjog 9. (2007)
TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A klerikusi hovatartozás, vagyis az inkardinációra vonatkozó jogalkotás az Egyházi Törvénykönyvben
A KLERIKUSI HOVATARTOZÁS 47 van szükség, mert a saját püspök egyéb tennivalói miatt nem tud időt szakítani arra, hogy személyesen szentelje fel saját növendékeit. Alapelv természetesen az, hogy a saját püspök szentelje fel alárendeltjeit. Az egyházmegyés klérus számára ajelölt saját ordináriusának van felhatalmazása az elbocsátó kiadására (1018. k.). Ebben az esetben a szentelő püspök szándéka csak ajelölt felszentelése, mivel a szentelendő abba a részegyházba inkardinálódik, aki az elbocsátót kiadta. A szerzetes klérus számára illetékes az adott pápai jogú klerikusi szerzetesintézmény vagy apostoli élet társaságának nagyobb elöljárója. Velasio De Paolis szerint van itt egy sajátos érdekesség, ha az 1019. k 1. §-át összevetjük a 266. k. 2. §-ával.48 A diakonátus felvételével a felszentelt a szerzetesintézménybe, vagy az apostoli élet társaságába inkardinálódik akkor is, ha az adott szerzetesintézmény nem klerikusi, és nem is pápai jogú, illetve ha az adott apostoli élet társasága jóllehet klerikusi, de nem pápai jogú. Elbocsátót ellenben csakis a pápai jogú klerikusi apostoli élet társaságainak nagyobb elöljárói adhatnak. Minden egyéb esetben az elbocsátót csakis az az elöljáró adhatja meg, akit a világi klérusra vonatkozó törvényhozás megnevez. Az 1019. k. 2. § előírása minden vonatkozó engedélyt visszavon az intézmények elöljáróitól. Főleg az inkardinálási joggal rendelkező világi intézmények elöljárói kaptak korábban ilyen engedélyeket. A fenti rendelkezésekből, illetve összevetésből kitűnik, hogy a törvényhozó szigorúbban szabályozza az elbocsátó adásának fakultását az inkardinációhoz képest, legalábbis a világi intézmények vonatkozásában. Az inkardináció lehetséges, míg az elbocsátó adása nem. Elbocsátót tehát csak olyan elöljárók adhatnak, akiknek valódi egyházkormányzati hatalmuk van, s az elbocsátó megadásánál egy olyan ítélethozatalról van szó, mely dönt ajelölt szent szolgálatra való alkalmasságáról. Ezt az ítéletet pedig csak olyan személy hozhatja meg, akinek valódi kormányzati hatalma van, azaz aki maga is klerikus. BEFEJEZÉS Az inkardináció ősi, tisztán egyházi jogon alapuló jogintézmény a katolikus egyházjogrendjében, melynek teológiai alapját az egyházban isteni rendelkezés alapján létező szent rend és annak hierarchikus struktúrája képezi.49 A klerikusi állapot méltóságának kifejezője és őre. Ez a jogi kötelék biztosítja azt, hogy a klerikus méltó módon éljen, hogy az egyház tanításával megegyező módon tanítson, hogy oda vezérelje az elöljárói akarat, ahol a legnagyobb szükség van szolgálatára. Az inkardináció önmagában örökös, tehát nem meghatározott időre szól, miként a felszentelés is mindörökre szól, továbbá a klerikusi állapot is élete szóló állapot. Fogalmazhatjuk úgy is, hogy az inkardináció természete szerint örökös,50bár megfelelő okból változhat a klerikus inkardináltsága. így a klerikus átléphet más részegyház szolgálatába, átléphet szerzetesrendbe, apostoli élet társa48 Vö. DE PAOLIS, I ministri sacri o chierici, 162-163. 49 Vö. SÁRII SARTORI, L’incardinazione in una Chiesa pariicolare, 143. 50 Vö. COLAGIOVANNI, Incardinazione ad escardinazione nel nuovo Codice di diritto canonico, 54.
