Kánonjog 9. (2007)
TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A klerikusi hovatartozás, vagyis az inkardinációra vonatkozó jogalkotás az Egyházi Törvénykönyvben
34 KuMiNETZ Géza mény pápai jogú vagy csak egyházmegyei jogú-e.26 Sajátos helyzetben van az a klerikus, aki már mint a világi klérus tagja, szerzetesintézménybe kíván lépni. Ha ajelölt már diakónusként kéri felvételét valamelyik szerzetesrendbe, úgy csak akkor szabad pappá szentelni, ha az adott rendben előzőleg letette már örök fogadalmát. Csak ettől a pillanattól exkardinálódik ipso iure egyházmegyéjéből és inkardinálódik, mint klerikus az általa választott szerzetesrendbe. Az apostoli élet társaságait (societas vitae apostolicae) illetően a 266. k. 2. § előírása alapján azt kell mindenek előtt leszögeznünk, hogy ezek az intézmények nem nevezhetők a szó sajátos értelmében a megszentelt élet intézményeinek, ám azokkal a jogban egyenlő elbírálás alá esnek. Ezért megvan az inkardinálási fakultásuk.27 Igaz, ez csak a pápai és egyházmegyei jogú, klerikusi apostoli élet társaságaira vonatkozik. Itt is hasonló a jog előírása, mint volt a szerzetesintézményeknél. Csak az szentelhető, vagyis bocsátható a szent rendek felvételéhez, aki előzőleg véglegesen az intézmény tagjai közé felvételt nyert. A két intézménytípus közti különbség az inkardinációra vonatkozóan abban áll, hogy az apostoli élet társaságai számára mindig követelmény az inkardinációhoz az a körülmény, hogy klerikusi legyen, míg egy szerzetesintézmény lehet laikusi is. Azokban az intézményekben, melyeknek nincs inkardinálási fakultásuk, az inkardinációval kapcsolatban két típus létezik. Egyes társaságok abba az egyházmegyébe inkardinál tátják tagjaikat, ahol a társaság létesült, míg más társaságok abba az egyházmegyébe inkardináltatják tagjaikat, ahol végzik apostoli tevékenységüket. Az előbbi inkább a társaság eredetét, a második pedig inkább a konkrét környezetbe való jobb integrálódást emeli ki. Mindazonáltal az apostoli élet társaságainak konstitúciói másképp is rendelkezhetnek.28 Amennyiben az adott apostoli élet társaságának nincs inkardinálási joga, úgy a klerikus valamely részegyházba inkardinálódik, ám korábban már véglegesen inkorporálódott az adott társaságba. Ebben az esetben Heribert Schmitz szerint fiktív inkardinációról beszélhetünk, mivel a klerikus csak jogilag kötődik a püspökéhez, mivel a részegyházban nincs sok tennivalója, mivel a társaságba már korábban véglegesen felvételt nyert.29 A világi intézményeket (instituta saecularia) illetően a 266. k. 3 § úgy rendelkezik, hogy „a világi intézmény tagja a diakonátus felvételével abba a részegyházba inkardinálódik, amelynek szolgálatára szentelték, hacsak az Apostoli Szentszék engedélye folytán nem inkardinálódik magába az illető intézménybe”. Ebből a szövegből kitűnik, hogy az alaphelyzet a következő. A klerikus megmarad a világi klérus tagjának. Az adott intézmény inkardinálási jogának megadása a Szentszék26 Vö. De PaoliS, / ministri sacri o chierici, 155. 27 Azcrt van ilyen joguk ezeknek az intézményeknek, mert így képesek sajátos apostoli tevékenységüket hatékonyan végezni. Klerikusaik számára is szükséges a teljes szabadság és az intézmény számára való teljes rendelkezésre állásuk. Vö. BEYER, J., Incardinazione in una società di vita apostolica, in CORRAL, C. C. - DE PAOLIS, V. - GHIRLANDA, G. F. (a cura di), Nuovo Dizionario di Diritto Canonico, Cinisello Balsamo (Milano) 1993. 569. 28 Vö. DE PAOLIS, I ministri sacri o chierici, 156. 29 Vö. STEINBACH, Das Verhältnis von Inkardination und Urcharisma, 293.
