Kánonjog 9. (2007)

TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A klerikusi hovatartozás, vagyis az inkardinációra vonatkozó jogalkotás az Egyházi Törvénykönyvben

34 KuMiNETZ Géza mény pápai jogú vagy csak egyházmegyei jogú-e.26 Sajátos helyzetben van az a klerikus, aki már mint a világi klérus tagja, szerzetesintézménybe kíván lépni. Ha ajelölt már diakónusként kéri felvételét valamelyik szerzetesrendbe, úgy csak ak­kor szabad pappá szentelni, ha az adott rendben előzőleg letette már örök fogadal­mát. Csak ettől a pillanattól exkardinálódik ipso iure egyházmegyéjéből és inkardinálódik, mint klerikus az általa választott szerzetesrendbe. Az apostoli élet társaságait (societas vitae apostolicae) illetően a 266. k. 2. § előírása alapján azt kell mindenek előtt leszögeznünk, hogy ezek az intézmények nem nevezhetők a szó sajátos értelmében a megszentelt élet intézményeinek, ám azokkal a jogban egyenlő elbírálás alá esnek. Ezért megvan az inkardinálási fakul­tásuk.27 Igaz, ez csak a pápai és egyházmegyei jogú, klerikusi apostoli élet társasá­gaira vonatkozik. Itt is hasonló a jog előírása, mint volt a szerzetesintézmények­nél. Csak az szentelhető, vagyis bocsátható a szent rendek felvételéhez, aki előző­leg véglegesen az intézmény tagjai közé felvételt nyert. A két intézménytípus köz­ti különbség az inkardinációra vonatkozóan abban áll, hogy az apostoli élet társa­ságai számára mindig követelmény az inkardinációhoz az a körülmény, hogy kle­rikusi legyen, míg egy szerzetesintézmény lehet laikusi is. Azokban az intézmé­nyekben, melyeknek nincs inkardinálási fakultásuk, az inkardinációval kapcsolat­ban két típus létezik. Egyes társaságok abba az egyházmegyébe inkardinál tátják tagjaikat, ahol a társaság létesült, míg más társaságok abba az egyházmegyébe inkardináltatják tagjaikat, ahol végzik apostoli tevékenységüket. Az előbbi inkább a társaság eredetét, a második pedig inkább a konkrét környezetbe való jobb integ­rálódást emeli ki. Mindazonáltal az apostoli élet társaságainak konstitúciói más­képp is rendelkezhetnek.28 Amennyiben az adott apostoli élet társaságának nincs inkardinálási joga, úgy a klerikus valamely részegyházba inkardinálódik, ám ko­rábban már véglegesen inkorporálódott az adott társaságba. Ebben az esetben Heribert Schmitz szerint fiktív inkardinációról beszélhetünk, mivel a klerikus csak jogilag kötődik a püspökéhez, mivel a részegyházban nincs sok tennivalója, mivel a társaságba már korábban véglegesen felvételt nyert.29 A világi intézményeket (instituta saecularia) illetően a 266. k. 3 § úgy rendelke­zik, hogy „a világi intézmény tagja a diakonátus felvételével abba a részegyházba inkardinálódik, amelynek szolgálatára szentelték, hacsak az Apostoli Szentszék engedélye folytán nem inkardinálódik magába az illető intézménybe”. Ebből a szövegből kitűnik, hogy az alaphelyzet a következő. A klerikus megmarad a világi klérus tagjának. Az adott intézmény inkardinálási jogának megadása a Szentszék­26 Vö. De PaoliS, / ministri sacri o chierici, 155. 27 Azcrt van ilyen joguk ezeknek az intézményeknek, mert így képesek sajátos apostoli tevékeny­ségüket hatékonyan végezni. Klerikusaik számára is szükséges a teljes szabadság és az intézmény számára való teljes rendelkezésre állásuk. Vö. BEYER, J., Incardinazione in una società di vita apostolica, in CORRAL, C. C. - DE PAOLIS, V. - GHIRLANDA, G. F. (a cura di), Nuovo Dizionario di Diritto Canonico, Cinisello Balsamo (Milano) 1993. 569. 28 Vö. DE PAOLIS, I ministri sacri o chierici, 156. 29 Vö. STEINBACH, Das Verhältnis von Inkardination und Urcharisma, 293.

Next

/
Thumbnails
Contents