Kánonjog 9. (2007)
TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A klerikusi hovatartozás, vagyis az inkardinációra vonatkozó jogalkotás az Egyházi Törvénykönyvben
A KLERIKUS! HOVATARTOZÁS 35 nek van fenntartva, ami jelzi az ilyen fakultás megadásának egyrészt kivételes jellegét, másrészt az egységes megítélési kritériumok szerint történő elbírálás fontosságát. Ha viszont a világi klerikus az adott világi intézménybe inkardinálódik, elveszíti a szó sajátos értelmében vett világi klerikusi mivoltát.30 Miért van szükség arra, hogy egy világi intézmény inkardinálási jogot kapjon? Azért, mert így a klérus az intézet vezetésének teljes mértékben a rendelkezésére tud állni. Ez főleg nemzetközi intézmények esetében nélkülözhetetlen feltétel. Míg ellenkező esetben az adott klerikus diszponibilitása a saját egyházmegyéje püspökének megítélésétől függene, ami indokolatlan feszültség forrása lehet a püspök és az intézmény vezetése között. A szerzetesintézményekbe, az apostoli élet társaságaiba és a világi intézményekbe kettős címen inkorporálódnak a klerikus tagok, amennyiben az adott intézménynek van inkardinálási joga. Egyik kötelék a megszentelt élet intézményéhez, mint tagot köti az oda véglegesen felvett személyt (fogadalom), míg a másik ugyanahhoz az intézményhez, mint klerikust köti (ha nincs az adott intézménynek inkardinálási joga, úgy a klerikus általában megmarad világi klerikusnak, tehát mint klerikus, valamely részegyházhoz fog tartozni).31 3. Későbbi inkardináció Az új Kódex megkönnyítette a klérus egyik részegyházból a másikba való mozgását. Ennek két formája van, 1. az ún. formális ex- és inkardináció és 2. az ún. hallgatólagos ex- és inkardinálódás. Az előbbi leirat útján történik, a másik pedig a jog által meghatározott idő elteltével. Az első inkardinálódási mód feltételez egy közigazgatási eljárást, melynek két érvényességhez kötött cselekménye van: 1) A saját megyéspüspök exkardinációs levele, mellyel a püspök kijelenti, hogy az illető klerikusnak engedélyezi azt, hogy végleg elhagyja az egyházmegyét (a püspök tehát elbocsátja ezzel az irattal klerikusát), 2) a befogadó püspök inkardinációs levele, mely tanúsítja azt, hogy az illető klerikust végleg felvette az egyházmegye klerikusai közé (ez a püspök pedig felveszi a klerikust az ő klerikusai közé). E két levélnek egyszerre kell elkészülnie, tehát kölcsönösen feltételezik egymást, különben nem beszélhetünk érvényes ex- és inkardinációról. A fenti két levél kiadása kizárólagosan a megyéspüspök illetékességébe tartozik. Ez azt jelenti, hogy a helynöknek nincs ilyen joga, kivéve, ha erre különleges megbízást kapott (vagy Szentszéktől, vagy a saját püspökétől). Az apostoli kormányzó illetékességét a 272. k. határozza meg. Eszerint csak akkor engedélyezheti az exkardinációt, ha a püspöki szék már több mint egy éve üresedésben van és a tanácsosi testület is beleegyezését adta ehhez a jogcselekményhez. A kánon szövegéből nyilvánvaló, hogy korlátozott ez a jogkör, ami érthető, hiszen az egyház- megyei kormányzó ideiglenes jelleggel áll az egyházmegye élén. Viszont ha már egy évet meghaladó a püspöki szék üresedése, indokolt lehet az exkardináció en30 Vö. DE PaOLIS, I ministri sacri o chierici, 157. 31 Vö. STEINBACH, Das Verhältnis von Inkardination und Urcharisma, 291-292.
