Kánonjog 9. (2007)
TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A klerikusi hovatartozás, vagyis az inkardinációra vonatkozó jogalkotás az Egyházi Törvénykönyvben
32 KuMiNETZ Géza rendet felvették, klerikusok lettek, ami állandó életállapot az egyházban, annak sajátos jogaival és kötelezettségeivel. Az inkardináció ebből a szempontból olyan hatékony jogi eszköznek bizonyul, ami biztosítja a klerikus jogait (főleg, tehát nem kizárólag a tisztes díjazáshoz való jogát) és garantálja állapotbeli és hivatalbeli kötelezettségei teljesítésének kellő ellenőrzését. 1. Az inkardináció szükségessége Az inkardináció alapja a szent rend természete, illetve a klerikusnak az egyházon belüli helyzete. S ez nem engedi a kóbor klerikusok létezését.20 21 A kóbor klerikusok jogai ugyanis kellő védelem nélkül maradnak, míg vállalt kötelezettségeik megtartásának ellenőrzése válik lehetetlenné. A kóbor klerikusok önmagában véve nem veszítik el klerikusi állapotukat, csak inkardináció híján vannak. A Kódex az alábbi konkrét inkardinálódási lehetőségeket jelzi: 1) valamely részegyházba: vagyis egyházmegye, területi apátság, területi prelatúra, apostoli vikariátus, apostoli prefektúra, stabil jelleggel létesített apostoli kormányzóság (368. k.), tábori ordinariátusba. 2) személyi prelatúrába (294-295. kk.), 3) olyan szerzetesintézménybe vagy apostoli élet társaságába, illetve társaságba, melynek van inkardinálási fakultása. Vitatott a kanonisták között, hogy érdemes-e kiterjeszteni az inkardinálási fakultást a különböző társulások és mozgalmak számára. Volt ilyen törvényszöveg a Kódex revíziója során, mely a hivatalos társulásokra vonatkozott, ám nem került be a végleges szövegbe.""1 2. Az első inkardináció Kettős módon történhet az inkardináció: eredeti vagy származékos módon. Eredetinek nevezzük az inkardinációt akkor, amikor első alkalommal inkardinálódik valamely intézménybe a klerikus, tehát a hatályos jogrendben a lai- kusi állapotból a klerikusi állapotba való átlépést is jelenti egyúttal, mivel a szent rend ma gyakorlatilag egyet jelent a klerikusi állapottal. Ez pedig a diakónussá szenteléssel történik. Származékosnak nevezzük az inkardinációt akkor, ha már egy inkardinált személy változtat a törvények megtartásával részegyházat vagy intézményt. Ez azt jelenti, hogy egy másik olyan részegyházba, intézménybe távozik, melynek szintén van inkardinálási joga.22 Ez történhet ipso iure, vagy külön intézkedéssel. A korábbi törvényhozás szerint klerikussá vált az, aki felvette a tonzúrát (111. k. 2. §). Mivel az új Kódex eltörölte az ún. kisebb rendeket, ezért a klerikusi állapot a diakonátussal kezdődik. A diakonánus felvétele öt különböző módon történhet: 20 Természetesen a klerikusi állapotot cl lehet veszíteni, akár kegyintézkedéssel, akár a szentelés érvénytelenségének bírói ítélettel történő kimondásával, akár a klerikus által elkövetett súlyos bűncselekmény büntetéseként. Aki elveszíti a klerikusi állapotot, szükségszerűen elveszíti inkar- dináltságát is. Ám fordítva nem mindig ez a helyzet. 21 Vö. GUT1ÉRREZ, J.L., La visione conciliare dell’incardinazione. Incidenza suttá nuova legislazione canonica, in NAVARRO, L. (a cura di), L’Istituto dell'incardinazione, 120-123. 22 Megjegyezzük, hogy az inkardinálási jogot vagy maga a jogrend adja, tehát ipso iure létezik (pl. egyházmegye esetében a megyéspüspök), vagy külön szentszéki engedély (indultum), kiváltság (privilegium) révén juthat birtokába valamely társaság, szerzetesrend.
