Kánonjog 9. (2007)
JOGGYAKORLAT - Csordás Eörs: A hűség hiányáról szóló egyenlő értékű ítéletek
122 Joggyakorlat «Nemo potest ad impossibile obligari» (Regula luris 6: in VI°), vagyis a lehetetlenségre senki sem kötelezhető. A kánoni jog ennek megfelelően mindig elismerte, hogy bizonyos személyek képtelenek házasságot kötni, mégpedig pszichikai rendellenesség miatt. Hosszú évszázadokon át, a skolasztikus pszichológia fogalmait és értelmezését alkalmazva, ezt a képtelenséget elmebajnak, esetleg a sérült ítélőképességnek tulajdonították. Ebben az utóbbi hatvanhat évben a joggyakorlat, a Tanítóhivatal vezetése mellett (vö. XII. Piusz pápa: Beszéd a Rota Romana tisztviselőihez, 1941. október 3, in: AAS 33[1941]422 kk.) hatalmas fejlődésnek indult, legalábbis, ami a zavarok pontosítását illeti. A szexuális élet zavarait tekintve napjainkban arra irányulnak az ítéletek, hogy a házasság lényeges terheinek vállalására és viselésére való képtelenségként fogalmazzák meg azokat. A joggyakorlat vizsgálja azokat az eseteket, amikor valakinek a szexuális aktivitása eltér a normálistól, vagyis amikor a jogalany, bár képes felfogni, miként zúz tönkre egy családot, hogyan gázol bele mások (felesége, férje, gyermekei) lelkivilágába, és adott értelmi képességével ezt be is látja, de valamilyen oknál fogva képtelen (egyes esetekben- nem is akar) uralkodni alantas ösztönein, föláldozva a saját családja boldogságát és/vagy belegázol egy másik család életébe. Sok esetben előfordul, hogy konfúzió alakul ki az ítélőképesség és a pszichikai képtelenség között, amennyiben az adott személy moral insanity, azaz erkölcsileg képtelen belátni azt, amit elkövetett, és amiben él (vö. SRR egy Huber előtt 1996. július 26-án hozott ítélet). A legtöbb hiperszexuális egyént a belső ösztöneitől hajtva csak egy dolog érdekel; többségük tisztában van a házassággal, amelyet csak »mellékesen«, mint egy eszközt a másik megszerzésére, esetlegesen a másikat »alkalmazottként« kihasználva, vállal fel (vö. SRR egy Heard előtt 1941. június 5-én hozott ítélete). Az elmondottak szerint a Rota Romana Bírósága megújításának első éveiben a hiperszexuális egyének házasságáról ebben az értelemben döntött egy férfiról, hogy a hiperszexuális ember értelmi képességeit vonta kérdőre, ezekkel a szavakkal: »az adott időben, amikor Titiussal összeházasodott, Titius demens lévén, ez a tény a házasságot érvénytelenné tette« (SRR egy Prior előtt 1909. július 10-én hozott ítélet). Máskor egy nimfomániás asszonyról, aki nem volt képes szexuális ösztönein uralkodni, a neves bíró megállapítja, hogy »kétségtelen, hogy Kája dementiában szenvedett, legalábbis, ami az erotika területét illeti« (SRR egy Sebastianelli előtt 1910. április 9-én hozott ítélet). Az 1940-es évek óta az érzéki túlérzékenységet (hyperaesthesia sexualis) az akarattal hozták kapcsolatba, és azt a belső szabadság hiányának tekintették. Ezt olvashatjuk: »Ádám képtelen volt uralkodni a házasságában az akarat fölött, és emiatt a defektus miatt képtelen volt a házasságot magát felvállalni« (vö. SRR egy Teodori előtt 1940. január 19-én hozott ítélet). Ugyanebben az ügyben - felsőbb
