Kánonjog 8. (2006)

TANULMÁNYOK - Szuromi Szabolcs Anzelm: Az egyházjogi források feldolgozásának szempontjai

AZ EGYHÁZJOGI FORRÁSOK FELDOLGOZÁSÁNAK SZEMPONTJAI

53

nem nyert magángyűjtemény, magában hordozta a régi jog összegzésének sajátosságait, kiegészítve az egyes kánonok közötti ellentét feloldásával. A kánonjogi oktatás bolognai megindulásától kezdve a kimagasló bolognai tanárok készítették el summáikat a Decretum Gratiani-hoz, közülük a legjelentősebbek Paucapalea,12 rolandus,13 Stephanus Tornacensis,14 Ioannes faventinus15 és HUGUCCIO.16 A Decretum Gratiani után megjelenő és a pápa, IX. Gergely által kihirdetett Liber Extra (Decretales Gregorii IX),17 mint új dekretális gyűjtemény elméletileg is átalakította a kánonjog oktatásának és alkalmazásának addigi szerkezetét, mivel kihirdetettsége miatt a továbbiakban pusztán csak a gyűjtemény glosszális magyarázatára nyílt lehetőség, tartalmi bővítésére azonban már nem. Ennek hatására szilárdulnak meg az egyes kánoni kollekciók magyarázatai, mint úgynevezett glossza ordináriák köszönhetően IOANNES TEUTONICUS-nak,18 LAURENTIUS HlSPANUS-nak,19 BARTHOLOMAEUS BRIXIENSIS-nek.20 és Bernardus PARMENSIS-nek.21 A további négy dekretális gyűjtemény közül kettő nyer pápai kihirdetést: a Liber Sextus, VIII. Bonifác (1294-1303) által 1298-ban és a Clementinae XXII. János által 1317-ben.22 E kollekciók magyarázói közül szükséges kiemelünk a „fons et tuba iuris”-t, IOANNES ANDREAE-t (fi348). A négy kihirdetett gyűjtemény az Extravagantes Joannis XXII-ve 1 és az Extravagantes Communes-szt\ együtt 1582-ben jelent meg Rómában nyomtatásban, amelyet 1671-től Corpus iuris canonici-nek neveztek. Ez az anyag egészült ki az 1545-1563 között ülésező Trienti Zsinat rendelkezéseivel. A Corpus iuris

12 ERDŐ, P., Storia delta scienza dei diritto canonico. Una introduzione, Roma 1999. 42.

13 Vö. WEIGAND, R., Magister Rolandus und Papst Alexander III, in Archiv für katholisches Kirchenrecht 149 (1980) 3-44.

14 Vö. WEIGAND, R., Studien zum kanonistischen Werk Stephanus von Tournai, in Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte. Kanonistische Abteilung 72 (1986) 349-361.

15 HÖHL, N., Wer war Johannes Faventinus? Neue Erkenntnisse zu Leben Werk eines der bedeutendsten Dekretisten des 12. Jahrhunderts, in Proceedings of the Eighth International Congress of Medieval Canon Law. San Diego 1988 (Monumenta Iuris Canonici C/9), Città del Vaticano 1992. 189-203.

16 CREMASCOLI, G., Uguccione da Pisa: saggio bibUografico, in Aevum 42 (1968) 123-168. ERDŐ, Storia della scienza, 51-56.

17 Szerkesztőjéről: COMINS, V.F., San Rámán de Pehafort: Biográfia, Valencia 1994.

18 LANDAU, P., Johannes Teutonicus und Johannes Zemeke. Zu den Quellen über das Leben des Bologneser Kanonisten und des Halberstädter Dompropstes, in Halberstadt. Studien zu Dom und Liebfrauenkirche. Königtum und Kirche als Kulturträger im östlichen Harzvorland-Halberlstadl (Symposium des Leipziger Lehrstuhls für Kunstgeschichte. Halbertstadt 7. bis 10. Oktober 1991), Berlin 1997. 19-29.

19 Vö. GARCÍA Y García, A., Laurentius Hispanus. Datos biograficos y estudio critico de sus obras, Roma-Madrid 1956. ERDŐ, Storia della scienza, 48.

20 Dictionnaire d’histoire et de géographie ecdésiasique, 6. 984-985. Naz, R. (ed ), Dictionnaire de droit canonique, Paris 1924-1965. 2. coll. 216-217. FRANSEN, G., Tribunaux ecclésiastiques et langue vulgaire d'après les ‘Questiones’ des canonistes, in Ephemerides Theologiae Lovaniensis 40 (1964) 409-412.

21 ERDŐ, Storia della scienza, 90; vö. KUTTNER, S., Notes on the Glossa ordinaria of Bernard of Parma, in Bulletin of Medieval Canon Law II (1981) 86-93.

22 SZUROMI Sz.A., Megjegyzések az egyházi törvény promulgációjának szükségességéhez, in Kánonjog 6 (2004) 75-82, különösen 77.