Kánonjog 8. (2006)
TANULMÁNYOK - Szuromi Szabolcs Anzelm: Az egyházjogi források feldolgozásának szempontjai
54 SzuROMi Szabolcs Anzelm canonici az 1917. május 27-én XV. Benedek pápa által (1914-1922) kizárólagos törvénygyűjteményként kihirdetett Codex iuris canonici-ig volt hivatalos használatban. A latin Egyház jogának első kodifikációja figyelembe véve a kánonjog hagyományos sajátosságait, nem új jog alkotását jelentette, hanem az addigi jog szisztematikus, leegyszerűsített és általánosan alkalmazható feldolgozását. A keleti egyházak számára is megindult a jogforrások összegyűjtése és rendezése az 1. Vatikáni Zsinat nyomán (1869-1870), amelyben szerepet kapott a Hitterjesztési Kongregáción belül létrehozott keleti rítusokkal foglalkozó hatóság, de ezek a próbálkozások nem vezettek el az egységes törvénykönyv összeállítására, és csak részletekben kerültek kihirdetésre XII. Piusz pápa (1939-1958) motu propriói által. AII. Vatikáni Zsinat (1962-1965) szemléletével, illetve az Egyházon belüli átalakulások nyomán beállt változások következtében szükségessé vált a Codex revíziója, amelynek a munkája már 1965-ben megkezdődött és eredményeként 1983. január 25-én II. János Pál pápa kihirdette az új Egyházi Törvénykönyvet, illetve a keleti katolikusok számára 1990. október 18-án a Codex Canonum Ecclesiarum Orientalium-ot.21 A két törvénykönyv kihirdetésének időpontja között II. János Pál pápa, Pastor Bonus kezdetű apostoli konstitúciójával (1988. VI. 28) megreformálta a római kúria felépítését és működését. Ennek köszönhetően, a három jogforrás kapcsán az utóbbi időben szokás 'új Corpus /uris Canonici ’-ről beszélni, melyre legjobb példa a Pinto által szerkesztett vatikáni kiadású három kötetes „Corpus iuris canonici”.23 24 II. Paleográfiai és kodikológiai bevezetés a középkori KÉZIRATOS FORRÁSOKHOZ 1. írás - olvasási kultúra A legtöbb nép történetében találkozunk írásuk sajátos eredetének elbeszélésével, amely tudomány általában az istenekre van visszavezetve. így az írott szövegnek kezdettől fogva kiemelkedő szerepet tulajdonítottak, mint ’documen- tum’-nak, azaz a régiek -atyák - bölcsek tekintélyének a megőrzője, a maradandó- ság biztosítéka. Az írás így „custos historiae”, a történelem őre. A legkorábbi különböző célra készült iratok között találjuk a szent iratokat, vigasztalásokat, irodalmi jellegű műveket, és nem utolsó sorban az okleveleket. A következőkben a latin írás történetének néhány sajátosságával és egyes típusaival foglalkozunk. A latin nyelv az ókorban és a középkorban beszélt nyelv helyettesítője volt, amely magán hordozta mind a Földközi - tenger medencéje nagy kultúráinak nyomait, mind azoknak a területeknek az egyedi szókészletét, amelyeken használták (vö. jogi, teológiai, katonai szaknyelv). A használat a latin nyelv szavainak jelentéstartományát is folyamatosan alakította és a mondatok szerkezetét is módosítot23 Erdő, Az egyházjog forrásai, 237-252. SZABÓ P., A keleti kodifikáció története, in Athanasiana 12 (2001) 95-114, 13 (2001) 101-121. 24 Vö. PINTO, P.V. (a cura di), Corpus iuris canonici, I-III. Città del Vaticano 2001-2004.
