Kánonjog 8. (2006)
KÖZLEMÉNYEK - Schanda Balázs: Lehetőségek és kényszerek - Néhány kérdés az egyházi ingatlanok sorsával kapcsolatban
98 ScHANDA Balázs tulajdonba vette az országban található ingatlanvagyon jelentős részét. Az államosításról rendelkező jogszabályok többnyire külön jogszabályra utalták a kártalanítás rendezését, e jogszabályok azonban nem születtek meg. A rendszerváltoztatás után a törvényhozó - az Alkotmánybíróság olvasatában - „mintegy a novatio mintájára” megújította kötelezettségeit a károsult magánszemélyek és leszármazottaik irányában: tartozását új jogcímen (a kárpótlás ex gratia szolgáltatása által), új terjedelemben (melyet a kárpótlási törvények határoztak meg, általános tételekkel, részleges és degresszív mértékben) és új feltétekkel (melyhez az igényérvényesítés viszonylag egyszerű és gyors, az új jogsérelmeket kerülő eljárása kapcsolódott) tartotta fenn.3 Jogi személyek nem részesültek kárpótlásban.4 Az újjáalakuló pártok, egyesületek nyilván hivatkoznak történelmi elődjükre, ugyanakkor a jogi személyek folyamatossága, jogutódlása sok esetben vitatható lehet: valóban ugyanarról a szervezetről van-e szó, amit a berendezkedő diktatúra feloszlatott, betiltott vagy megszüntetett. A jogi személyek működéséhez az állam több lépésben tulajdont adott át.5 így jutottak ingatlantulajdonhoz a politikai pártok, a szakszervezetek és különböző egyéb, civil szervezetek is - e juttatásokkal az állam a kapcsolódó alapjogok érvényesüléséhez kívánt hozzájárulni. Sajátos csoportot képeznek a károsultak között az egyházak; a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről külön törvény született.6 Bár látszólag az egyházak visszakapnak épületeket, tulajdonképpen esetükben sem reprivatizációról van szó: sajátos, és a civil szféra egyéb szereplőire nem jellemző állandóságukra tekintettel, a funkcionalitás elvén olyan épületeket kapnak, melyek (nyilván nem mellesleg) korábban tulajdonukban álltak. A preambulum szerint a törvény célja „az elkövetett súlyos jogsértések részbeni orvoslása, részben pedig az egyházaknak az 1990. évi IV. törvényben említett tevékenységük folytatásához szükséges tárgyi, anyagi feltételek biztosítása”. A törvény vezérleve tehát a funkcionalitás: az állam nem pusztán tulajdoni sérelmet orvosol, hanem az egyházak hitéleti vagy közcélú tevékenysége számára teremt teret. E célra tekintettel az Alkotmánybíróság nem tartotta alkotmányellenesnek sem azt, hogy a törvény az egyházakat a többi szervezettől és károsulttól eltérően kezelte, sem pedig azt, hogy a törvény speciálisan azokat az egyházakat vette fi3 16/1991. (IV. 20) AB hat., ABH 1991. 58, 64. 4 Az Alkotmánybíróság 1998. március 23-án kelt, 1395/E/l996. AB határozatában elutasította a mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés megállapítását, amikor egy indítványozó azt sérelmezte, hogy - az egyházakkal szemben - a civil szervezetek elvont tulajdonának kárpótlásáról az Országgyűlés nem rendelkezett. Az Alkotmánybíróság megerősítette álláspontját, mely szerint a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése alapvetően nem a tulajdonjogban, hanem a vallásgyakorlás alkotmányos jogában az állam által okozott sérelem részleges jóvátételét szolgálja. ABH 1998. 667, 670. 5 Az Alkotmánybíróság ezt összefüggésbe hozta a természetes személyek kárpótlásának folyamatával: 16/1993. (III. 16.) AB hat., ABH 1993. 143, 155. 6 A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. tv. (a továbbiakban: Etv.)
