Kánonjog 8. (2006)

KÖNYVSZEMLE

152

Könyvszemle

mittelalterlichen kanonistischen Terminologie, 206-214) a pszeudo-izidori elméletből kiindulva - amely azonosítja a pátriárkák és a prímások feladatkörének tartalmát — vázolja a probléma alakulását a Decretum Gratiani és a legnevesebb dekretisták munkái alapján (vö. Stephanus Tornacensis, Iohannes Faventinus, Huguccio). Ezzel a szerző nem pusztán az esztergomi érsek prímási címének kánonjogi tartalmát világítja meg, hanem hézagpótló elemzését nyújtja nemzetközi szinten a prímási feladatkör értelmezésének. A negyedik rész végén elhelyezkedő utolsó fejezet, az egyházi házasságra vonatkozó egyházfegyelem történelmi alakulásához szolgál alapvető támpontokkal, átfogó módon bemutatva, az eredendően a szakrális jog területéhez tartozó, jogintézmény fejlődését (Le espressioni canoniche dei matrimonio nella storia, 215-234).

A kötetet kiegészítő irodalom (235) és az egyes fejezetek eredeti megjelenési helyének listája (237-238) zárja.

A Frank & Timme kiadó gondozásában napvilágot látott kötet, nem pusztán független tanulmányok gyűjteménye, hanem mértékadó összegzése egy több évtizedes, nemzetközi szintű kánonjogi forrás-, tudomány- és intézménytörténeti kutatómunkának. A részletkutatásokból és forráselemzésekből kitűnik a kánonjog teljes szakrális rendszerének, az egyes korok sajátos hangsúlyainak az átfogó ismerete. A kötet fejezetei meghatározóak és hiánypótlóak, nemcsak a magyarországi, hanem a nemzetközi jog- és kánonjogtörténeti kutatások számára is. Olyan sajátosságokra hívják fel a figyelmet, amelyek minden bizonnyal árnyaltabbá tudják tenni a középkori kánonjogtörténetet érintő tudományos kutatásban kialakult álláspontokat.

SZUROMI Szabolcs Anzelm O.Praem.

SZUROMI, Szabolcs Anzelm, Anselm of Lucca as a Canonist (Adnotationes in lus Canonicum 34), Frankfurt am Main, Peter Lang, 2006, pp. 190.

Az elmúlt néhány évben felélénkült a középkori kánonjoggyűjteményekkel kapcsolatos kutatás, különösen azoknak a műveknek a tekintetében, amelyek fontos szerepet játszottak a Decretum Gratiani (1140) összeállításánál. Ezek között, mint az egyik legkiemelkedőbb forrást, találjuk a Collectio canonum Anselmi Lucensis-t, amelyet Alphons M. Stickler bíboros a legjobb gregoriánus munkának nevezett egyik müvében. Ez a szisztematikus kánonjogi gyűjtemély Luccai Szent Anzelm (1036-1086) által került összeállításra és tizenhárom könyvre oszlik, melyek pápai leveleket, zsinati kánonokat, egyházatyáktól származó szövegeket, továbbá római jogi részleteket tartalmaznak. A tudományos kutatás, elsősorban Paul Fournier 1901-ben napvilágot látott alapvető munkája alapján megkülönbözteti Anzelm gyűjteményének ‘A’, ‘B’, ‘C’ recenzióját és ‘Bb’ változatát (vö. BAV Barb. lat. 535). Prof. Peter Landau 1987-ben továbbfejlesztette ezt az osztályozást.