Kánonjog 7. (2005)
KÖZLEMÉNYEK - Ferenczy Rita - Szuromi Szabolcs Anzelm: A Ius Commune mint az Európa-jog alapja
80 Közlemények IL ’lus Commune Europae’ A XIX. században intézményesen is beszélhetünk a római jog modern recepciójáról, amely megfigyelhető az új és legújabbkori kodifikációk folyamatában, mint amilyen a német történeti jogi iskola tevékenysége (vő. Carl-Frierdich von Savigny; Georg Friedrich Puchta; Bernhard Windscheid). AII. világháború után, különösen a nemzetközi kereskedelem egységesítése és az adenaueri-schumani gondolat hatására az új ius commune Europae kidolgozásának irányába hatottak. Az Európai Gazdasági Közösségek létrejötte mellett más, globális jogegységesítő megállapodások is mutatják (vö. pl. 1980. évi bécsi nemzetközi vételi egyezmény) az európai integráció egyre erősödő harmonizációs igényeit, sőt az Európa Parlament 1989-ben indítványt tett az Európai Polgári Törvénykönyv kidolgozására. Kérdés azonban, hogy egy ilyen jellegű kodifikációs elképzelés mennyiben nevezhető reálisnak. Elég csak felidézni Konrad Zweigert és Hein Kötz álláspontját, mely szerint az esetleges Európai Ptk-nak nem a BGB (1901), hanem a ZGB (1907) stílusát kell követnie, amely a generálklauzulák széleskörű alkalmazásával nagy szabadságot enged a jogalkalmazónak (vö. Lábady Tamás). Ez viszont éppen ellentétes a római jogi hagyományban szereplő eszközökkel. Anélkül, hogy az Európai Unió föderális szövetség jellegét szorgalmazók véleményét taglalnánk, ki kell térnünk a szubszidiaritás elve és a ius commune közötti viszonyra a hatályos európai jogi rendszerben. Mádl Ferenc 1998-as tanulmányában kifejezetten teszi fel a kérdést, hogy vajon a Római Szerződés, illetve a Maastrichti Szerződés kellő felhatalmazásokat ad-e az Európai Parlamentnek az egységes polgári törvénykönyv megalkotására. Az említett szerződések a kisegítés (szubszidiaritás) elvére utalva a polgárok érdekeinek szolgálatára jobbnak tartják az egységes kódex alkalmazását, mint a nagyon sok kérdésben alapvetően eltérő álláspontot követő nemzeti polgári törvénykönyvek használatát. Érdemes egy pillantást vetnünk a katolikus egyházjog rendszerére, ha nem is mint egy analógia alapjára, de mint egy már működő, és sok ponton hasonló célokra válaszul felépített modellre. Ebben „közös jogként” az egyetemes jog szabályai irányítanak, és adnak teret a helyi szabályozásra ott, ahol azt a körülmények jobb ismerete, a helyi sajátosságok, illetve maga a szubszidiaritás elve is indokolja. Sőt a recepció eszközével az egyes állami jogszabályok is a rendszer részeivé lehetnek,27 különösen éppen a tulajdonjog és a szerződések, valamint a felelősség kérdésében. Ezzel párhuzamosan azonban visszautalhatunk az előbb említett, Konrad Zweigert és Hein Kötz által képviselt álláspontra, amely alapján talán elégségesnek tűnik pusztán generálklauzula rendszer kidolgozása a tényleges „Codex” helyett. Mindenesetre jelenleg úgy tűnik, hogy három terület mindenképpen részt kíván magának az egységes törvénykönyvben: a szerződések, a szerződéseken kívüvivatur iure franchorum, ut patet infra per allegationes domini Goffredi Rechari, de alienatione (...) Bellomo, Giuristi di Sicilia, 34-35. 27 SCHANDA B., Világi jog a: egyhá-jogban — egyházi jog a világi jogban?, in Kánonjog 1 (1999) 79-88.
