Kánonjog 7. (2005)
TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A kánoni forma a latin és a keleti kódexben
A KÁNONI FORMA A LATIN ÉS A KELETI KÓDEXBEN 27 most az, hogy melyik helyi jog az előírás. 4) Egy keleti rítusú papról van szó, aki latin egyházmegyébe inkardinálódott. Törvényesen delegálták, de elfelejtette a ’ritus sacert’. Ha a ’locus regit actum’ elvét alkalmazzuk, a házasság érvényes, ha a rítushoz tartozás vagy a szigorúbb előírás elvét, úgy a házasságkötés érvénytelen. 5) Egy interrituális házasságot csak tanúk előtt kötöttek, mivel nem volt elérhető az illetékes plébános. Viszont egy esketési felhatalmazással rendelkező diakónus elérhető volt, de ténylegesen nem hívták meg. Érvényes-e a házasságkötés ilyen körülmények között? Mivel a házasságot a rendkívüli formában kötötték, úgy annak a feltételeinek teljesülését kell megvizsgálni. A két kódex vonatkozó előírásai szinte azonosak, ám egy ponton mégis jelentősen eltérnek: a felek nem tudják elérni az illetékes közreműködőt. A közreműködők a két kódexben nem azonosak. A latin kódexben ilyenek a püspökök, a papok és a diakónusok, míg a keleti kódexben ki vannak zárva a diakónusok. Ha a Tocus regit actum’ elvét alkalmazzuk, és ha a házasságot latin területen kötötték, akkor a házasság érvényessége az 1116. k. előírásának megtartásától függ. Ez pedig azt jelenti, hogy a házasság érvénytelen, mivel latin diakónus elérhető lett volna. Míg keleti területen kötve érvényes a házasságkötés. Ha pedig olyan területen kötik ezt a házasságot rendkívüli formában, ahol nincs se latin, se keleti hierarchia, akkor milyen elvet kell alkalmazni? Ha a közreműködő rítushoz tartozás elvét alkalmazzuk, szintén nem kapunk meggyőző eredményt: a latin jog szerint érvénytelen, míg a keleti jog szerint érvényes lesz a házasságkötés. Ha pedig a szigorúbb előírás elvét követjük, akkor a házasság érvénytelen. A fenti elvek alkalmazhatóságát illetően az alábbi magyarázatok vannak: a ’locus regit actum’ elvét a kánonjog mint általános elvet nem ismeri el. A rítushoz tartozás elvét illetően csak arra lehet következtetni, hogy a kiszolgáltató milyen rítusban köteles a szentséget kiszolgáltatni, s nem arra, hogy mely törvények alkalmazandók az ilyen házasságkötés érvényessége megállapításához a forma tekintetében. Ami pedig a szigorúbb előírás elvét illeti, arra hivatkoznak a szerzők, hogy a két kódex autonóm, tehát egyik előírása sem magasabb rangú, tehát figyelembe kell venni a keleti hagyományt. Ezért az összes formára vonatkozó szabályt meg kell tartani. Maga Bernd Eicholt is ezt az utóbbi értelmezést tartja helyesnek. Ami a diakónusokat illeti, a Lumen gentium 29. pontja kifejezetten elismeri a diakónusok ontológiai képességét a házasság megáldására vonatkozóan. A latin kódex ezt a képességet mint jogképességet is elismeri, ellenben a keleti kódex a keleti hagyományra hivatkozva nem teszi ezt lehetővé. Urbano Navarrete szerint nincs olyan érv, ami ellene mondana a latin diakónus latin ordinárius által történt delegálásának, ha keleti híveket latin ordináriusra bíz a jog, éspedig azért, mert ilyen tilalom nincs a törvénykönyvekben16. Továbbá, a latin diakónusnak ontológiai képessége van a házasság megáldására. További szempont, hogy miért is bízzák a keleti híveket latin ordináriusra. Azért, mert az adott területen nincs keleti hierarchia, tehát a keleti hívek igen sajátos körülmények közt vannak saját rítushoz 16 NAVARRETE, U., Questioni sulla forma canonica, in Periodica 85 (1996) 505.
