Kánonjog 7. (2005)

TANULMÁNYOK - Erdő Péter: Teológiai és jogi szempontok az állandó diakónusok szolgálatához

16

Erdő Péter

k. 4. §) és ebben a tekintetben ugyanolyan előnyben részesülnek a világiakhoz képest (ld. fent 2b.)- A végrehajtó hatalom területén is, úgy tűnik, hogy néha a papok és diakónusok egyenlő helyzetben vannak a felmentések megadásának lehetősége tekintetében (vő. 89 k., 1079. k. 2. §), noha a papok mint gyóntatok további felhatalmazásokkal is rendelkeznek (1079 k. 3. §). Ugyanez nem érvényes azonban az egész végrehajtói hatalomra, hiszen például a plébános felhatalmazásai és jogosítványai - és nem csupán sajátosan papi liturgikus funkciói - papoknak vannak fenntartva (517. k. 2. §). A házasságkötésnél való közreműködés delegált felhatalmazása tekintetében a papok és a diakónusok ugyancsak egyenlő helyzetben vannak, és előnyt élveznek a laikusokhoz képest (1111-1112. k.).

A kormányzati hatalom területén és a hasonló felhatalmazások esetén kívül vannak olyan sajátosan klerikusi feladatok is, amelyek közösek a papok és a diakónusok számára. Ilyennek kell tekintenünk például a testvériség és az imádság közösségének ápolását egymás között (275. k. 1. §); a világiak küldetésének elismerését és támogatását az egyházban és a világban (275 k. 2. §); valamint azt, hogy különös módon is kötelezve vannak az életszentségre való törekvésre (276. k. 1. §), és többnyire közösek számukra a megszentelődés eszközei is (276. k. 2. §). Ugyancsak közös feladatuk, hogy folytassák teológiai tanulmányaikat a felszentelés után is (279. k. 1. §), de közös számukra az az ajánlás is, hogy ápolják a közösségi életet (280. k.), illetve mozdítsák elő és őrizzék meg a békét és az egyetértést, amely a igazságosságon alapul (287. k. 1. §), hogy éljenek egyszerű életet (282. k.), valamit hogy kerüljék az állapotukhoz nem illő, vagy attól idegen dolgokat (285. k. 1-2. §). A Kódex papoknak és a diakónusoknak ugyanolyan jogokat tulajdonít ahhoz, hogy klerikusi társulásokba lépjenek (278. k.), bár a megfelelő szöveg a Presbyterorum ordinis kezdetű zsinati határozatból való (8. pont), amely eredetileg csak a papi társulásokról beszélt31. Az ilyen előírásokat úgy tekinthetjük, mint a küldetés azon aspektusainak következményeit és kifejezéseit, amelyek az egyházi rend különböző fokozataiban közösek.

Hasonló előírásokat találhatunk az igehirdetés és a megszentelés feladatának terültén is. így a diakónusok is rendes kiszolgáltatói a keresztségnek (861. k. 1. §), a szentáldozásnak (910. k. 1. §; vö. LG 29)32, kihelyezhetik az Oltáriszentséget és eucharisztikus áldást adhatnak (943. k.), de végezhetik a temetési szertartást is33. Mindenütt prédikálhatnak (764. k.)34. Ahomiliát is papok vagy diakónusok mondhatják (767. k. 1. §)35. De éppen ezek az utóbbi funkciók nem jelentik azt, hogy a

31 Vö. BEYER, J., Les diacres permanents, in Folia Theologica 3 (1992) 47.

32 Vö. PClNTERPR. Resp. „Utrum minister extraordinarius" (1988.VI. 1.): AAS 80 (1988) 1373.

33 Vö. Ordo exsequiarum, Praenotanda, Nr. 19; vö. REINHARDT, H.J.F., Das kirchliche Begräbnis, in LlSTL, J. - MÜLLER, H. - SCHMITZ, H. (Hrsg.), Handbuch des katholischen Kirchenrechts, Regensburg 1983. 843.

34 Vö. DAVID, b., Les „ministres" de la prédication, in Les cahiers du droit ecclésial 1 (1984) 126-128, különösen 127: „Alors que le Code parle d’un droit pour les éveques, il emploie le terme de faculté pour les autres ministres ordonnés. Ce choix semble une traduction juridique cohérente avec l’enseignement du Concile Vatican II (...).”