Kánonjog 7. (2005)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: Teológiai és jogi szempontok az állandó diakónusok szolgálatához
Teológiai és jogi szempontok az állandó diakónusok szolgálatához 17 papok és a diakónusok az egész igehirdetési feladat tekintetében teljesen egyenjogúak volnának. Van ugyanis számos olyan feladat, amelyre bár a diakónusok különleges szentségi küldetéssel rendelkeznek, de amelyek mégis nagyobb mértékben tartoznak az áldozópapok és a püspökök küldetéshez h. Már az evangélium hirdetéséről is azt olvassuk, hogy az a papok sajátos feladata, akik a maguk részéről erre sajátosan kötelezve is vannak. A diakónusok azt a feladatot kapták, hogy „az ige szolgálatában szolgáljanak Isten népének közösségben a püspökkel és az ő presbitériumával” (757. k.; LG 28-29; CD 30; PO 4, stb.). A diakónusok tehát arra is kapják föl- szentelésüket, hogy a papokkal és püspökökkel ezen a téren együttműködjenek, így felelősségük, jogaik és kötelezettségeik még akkor is, ha ugyancsak az elnyert felszentelésen alapulnak, nem hasonlíthatók össze a papok ezirányú feladataival és jogaival35 36 37. Ez következik a 762. kánonból, amely szerint az „Isten népe joggal várja a papoktól” az ige hirdetését. Ha ugyanis a hívőknek joguk van arra, hogy az igehirdetést paptól kérjék, ez azt jelenti, hogy az ilyen igehirdetés valami különösen értékes dolog. A papok tehát szentséggel megalapozott küldetéssel rendelkeznek, mégpedig nagyobb mértékben, mint a diakónusok. Még magasabb szinten tartozik ez a küldetés a püspökökre, akik a tanító hivatal teljes értelmű gyakorlására kaptak hivatást (LG 25)38. A megszentelő feladat terén a püspökök és papok szentelésük révén olyan szentségi cselekményekre is képesek, melyeket a diakónusok nem képesek érvényesen elvégezni. Ám ezen túlmenően is vannak más tevékenységek és kötelezettségek, amelyek a hatályos egyházjogban is, tekintettel különleges kapcsolatukra a szakrális területtel és a belső élettel vagy az egyház hivatalos küldetésével, elsősorban a papokra tartoznak. Mint ilyet említhetjük például az istentiszteleti cselekmények némelyikét, amelyeket Krisztus papságában való részesedésük alapján (vö. 835. k. 2. §) végezhetnek. Ilyen a szentmise imádságainak végzése, különösen az eucharisztikus imádság (907. k.), vagy a legtöbb szentelés végzése (vö. 1169. k. 1. §; vö. 3. §). A szentelésükben rejlő különleges küldetés lehet az indoka, hogy a hatályos jogban a papok kategorikusan kötelezve vannak a klerikusi öltözék viselésére (284. k.), hogy közhivatalokat, amelyek a világi hatalom gyakorlásával kapcsolatosak, nem vállalhatnak (285. k. 3. §) és világi vagyont nem kezelhetnek 35 Vö. PCINTERPR. Resp. „Utrum Episcopus” (1987.VIH.6.): AAS 79 (1987) 1034 és 1132. UrruTIA, F.J., Responsa Pontificiae Commissionis Codici luris Canonici Authentice Interpretando, in Periodica 77 (1988) 613-624 (a szerző szerint ez az „értelmezés” inkább egy új fenntartás). PROVOST, J., Brought together by the Word of the living God, in Studia Canonica 23 (1989) 362. ERRÁZURIZ, C.J., Il „Munus docendi Ecclesiae": Diritti e doveri dei fedeli (Ateneo Romano della Santa Croce, Monografie Giuridiche 4), Milano 1991. 221-222 (a két utóbbi szerző jól megalapozott véleménye szerint ebben az esetben igazi értelmezésről van szó, mert ez a fogalom a homíliához tartozik, amelyet pap vagy diakónus kell, hogy tartson; így a 767. k. 1. § ezen előírása a 86. k. értelmében nem felmenthető). 36 Ennek ellenére nem minden diakónusi funkciót lehet helyettesíteni. 37 Vö. Fuentes, J.A., Comentario al c. 757, in MARZOA, A. - MIRAS, J. - RodrÍGUEZ-OCAÚA, R. (ed.), Comentario exegético al Código de Derecho Canónico, Pamplona 1996. III. 84. 3a Uo.; vö. ERRÁZURIZ, II „Munus docendi Ecclesiae" 210/65. jegyz.
