Kánonjog 7. (2005)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: Teológiai és jogi szempontok az állandó diakónusok szolgálatához
14 Erdő Péter az első csoportba tartozó tevékenységeket, amelyek az ő legsajátságosabb küldetésükhöz tartoznak, oly módon teljesítik, hogy ahhoz előjoguk van. 2. A diakónust küldetés jogi következményei különös tekintettel a laikusok és a papok feladataihoz való viszonyra A mondottak értelmében most azt kell megállapítanunk, hogy a diakónusok küldetése hol helyezkedik el a világiak és a papok küldetése között. Még attól a sokat vitatott problémától eltekintve is, hogy a világiak mennyiben működhetnek közre az egyházkormányzati hatalom gyakorlásában, és hogy az összes klerikusok képessége az egyházkormányzati hatalomra mit is jelent pontosan (vö. 129. k.), eleve hangsúlyoznunk kell, hogy túl egyszerű és túl kategorikus lenne azt mondani: „nincsenek olyan cselekmények, amelyeket csak felszentelt diakónus végezhet érvényesen, de nem egy kellően megbízott világi hívő, és ezért lehetőleg mindezeket a funkciókat a szubszidiaritás értelmében a világiakra kellene bízni”. Mint fentebb a papi feladatok vonatkozásában már említettük, a szubszidiaritás elve direkt alkalmazásának az egyházban ugyanis megvannak a maga határai. Azon sajátos funkciók tekintetében, amelyek a különböző szentelési fokozatok szentségi küldetéséből következnek, az illető felszentelt személyeknek előjoguk van az egyházi közösség érdekében, hiszen az ő ilyen szolgálatuk különleges teológiai minőséggel rendelkezik26. Bizonyos szolgálatban a diakónusok ezt a sajátos küldetést a világiakhoz képest, de nem az áldozópapokhoz képest kapják. Vannak olyan tevékenységek, amelyek tekintetében a papok és a diakónusok a világiakhoz képest ugyanolyan előnyben vannak, más tevékenységekben bár a diakónusok a világiakhoz képest ilyen előnyt élveznek, ha azonban papok vannak jelen, akkor ezeknek a diakónusok előtt is előnyük van. Elméletileg nem lehet kimerítő listát összeállítani mindazokról az egyházi feladatokról, amelyek a három kategória egyikébe vagy másikába tartoznak. Lehetséges azonban megkísérelni, hogy a mai egyházjogban kifejezetten említett diakónusi funkciókat ezen kategóriák szerint minősítsük. A hívek egyetemes funkcióinak területén vannak olyan feladatok, amelyeket általában laikusi feladatnak szoktak nevezni. Ahogyan azonban fentebb már a tipikusan laikusi feladatok evilági jellegének témájáról szólva megjegyeztük, ezek a feladatok többnyire arra tényre vezethetők vissza, hogy egy keresztény hívő a világi mindennapi élet körülményei között él. Ebben az értelemben a diakónusok általában szintén a világi életben mozognak. Gyakran, különösen a nős diakónusok 26 A szentelmények kiszolgáltatásáról, ami a világi krisztushívők szántára is lehetséges, Leo Scheffczyk (Die Verschiedenheit, 508) tanulmányában megállapítja, hogy „az Egyház különbséget tesz a püspöki, papi és a diakónusi áldás között, és ugyanúgy a diakónus és a világi krisztushívő áldása között is. Ezeket végső soron a Krisztustól jövő különböző személyes-ontológiai hatalom határozza meg. Az üdvösségi potenciált és erőt is figyelembe véve, ez a személyes-ontológiai alap az említett szentelményekre kihat anélkül, hogy közelebbi mennyiségi meghatározásokat hoznánk. Elég ahhoz ragaszkodni, hogy az említett áldóerő egyrészt az egyházi rend szentségi mivoltából fakad, másrészt a hívők általános papságából vezethető le”.
