Kánonjog 6. (2004)

KÖZLEMÉNYEK - Gömbös Erzsébet: A rendes egyetemes tanítóhivatal és az infallibilitás

Közlemények 89 vagy tesz, Isten szava és tette. Az Egyház folytonos gyakorlata pedig teljesen egy­beesik ezen isteni akarattal. Az apostoli levelet három jelentős dokumentum követte. Ratzinger bíboros a levél prezentálása után részletesebben is kommentálta a pápai megnyilatkozást.22 Nincs alkalmunk mélyreható elemzésre, így pontokba szedve szeretnénk a két szöveg lényegét összefoglalni. A Prefektus által kihangsúlyozott mondanivalók a következők: (1) az előadott doktrína in modo definitivo tartandó; (2) ezt a hagyomány folytonosan és egyetemesen tanította; (3) Krisztus személyes választása, vagyis az O szent akarata az alap, s azt az apostolok gyakorlata is tanúsítja; (4) a korábbi magisztériumi megnyilatkozásokra való hivatkozás a folytonossá­got bizonyítja; (5) a DV 2 szerint a kinyilatkoztatást az események és az ahhoz tartozó szavak alkotják; (6) egy nagy jelentőségű dologról van szó, mely az Egyház isteni alapításához tartozik; (7) a szent rend szentségi karakterének jelentősége, azaz nem egy szociális szer­vezet módozatával állunk szemben; (8) az adott tanítás biztosan igaz doktrína; (9) nem új dogmatikus formula, hanem a rendes pápai magisztérium végleges tanítása; (10) a tétel nem tartozik a szabadon vitatható tanítások közé; (11 ) a doktrína meg nem változtatható (ez véleményünk szerint, amit a kommen­tárban található utalás is alátámaszt - az infallibilitást is magában foglalja); (12) egy megerősítésről van szó, azaz a Szentatya megállapítja, hogy a doktrína az egyetemes Egyház - mind a nyugati, mind a keleti - életéhez és tanításához tartozik; (13) a DV 9. szerint a Szentírás, a Szenthagyomány és a Magisztérium nem sze­parálható valóságok; (14) a kizárólag férfiaknak tulajdonított szentelési gyakorlat nem egy intézmé­nyes megnyilatkozás eredménye, hanem Krisztus szabad cselekedetén alapul. A Hittani Kongregáció responzumot bocsátott ki az Ordinatio sacerdotalis ügyében 1995 októberében.23 A dokumentum két lényeges állítása: (1) a tanítás, mely kizárja a nőket az ordinációból, a hitletéteményhez tartozik; (2) ezt a doktrínát a rendes egyetemes magisztérium mint tévedhetetlen tanítást javasolta. E dokumentummal kapcsolatban probléma adódik abból, hogy - jóllehet a Szentatya megbízásából és jóváhagyásával - a kibocsátó Ratzinger bíboros. Mint­hogy a pápai jóváhagyás nem ’in modo specifico’ történt, a dokumentumban fog­22 RATZINGER, J., Nota di presentazione, in LOsservatore Romano, 3-4. VI. 1994, 3; La lettera Apostolica „Ordinatio sacerdotalis", in LOsservatore Romano, 10. VI. 1994, 7-8. 23 SCDF, Responsum, 28. X. 1995, in LOsservatore Romano, 19. XI. 1995.

Next

/
Thumbnails
Contents