Kánonjog 6. (2004)

KÖZLEMÉNYEK - Gömbös Erzsébet: A rendes egyetemes tanítóhivatal és az infallibilitás

Közlemények

93

ban. Péter utóda pedig hogyan tudja felmérni a püspökök - mint a hit doktorai - tanításának értelmét?

2. 1. Ferme szerint a rendes egyetemes magisztérium képes bizonyos igazságokat úgy tanítani, hogy azokat véglegesen elfogadandónak, ugyanakkor az infallibilitás karizmájával felruházottnak is minősíti, bár nem mint isteni kinyilatkoztatást, így nem fidei assensus, hanem assensus definitivus illeti azokat.34 A Nota doctrinalis Professionis nyomán Gnswein idézi az ’igazságok hierarchiája’ kifejezést. A különbség ez: egy doktrína vagy ’formálisan és isteni módon kinyilatkoztatott’, vagy ’a kinyilatkoztatásból indirekte következő’ tanítás.3’ A LG 25 alapján tudjuk, hogy az Egyház infallibilitása nem csak a hitletéteményre terjed ki, hanem mindarra, ami szükséges annak megőrzéséhez és kifejtéséhez.36 Tehát akár mint formális kinyilatkoztatás, akár mint a kinyilatkoztatáshoz tartozó tanítás van előterjesztve egy doktrína, egyaránt infallibilis. Meg kell különböztetni a doctrina de fide divina et catholica credenda-t, vagyis az isteni kinyilatkoztatású doktrínát, hit-dogmát és a doctrina de fide tenenda-1, azaz a katolikus igazságot, a katolikus Egyház doktrínáját. Ez utóbbiak is defmitívnek vannak tanítva, ezért követelnek teljes, visszavonhatatlan és feltétel nélküli hozzájárulást. Az első kategóriával szembeni különbség csak a hit természetfeletti erényének szerepére vonatkozik. Aki az elsőt tagadja, eretnek, aki a másodikat, az doktrínális tévedésbe esik.37 A szerző rámutat a kinyilatkoztatás történelmi dimenziója elmélyültebb vizsgálatának jelentőségére. A hitletétemény mélyebb megértése ugyanis megengedte, hogy különbséget tegyünk az infallibilitás elsődleges (azaz maga a hitletétemény) és annak másodlagos (mindaz, ami a hitletétemény értelmezéséhez és védelméhez szükséges) tárgya között. Ezen történelmi aspektusok alatt kell vizsgálni a hozzájárulás különböző fokozatait is. A második fokozat megnevezése - vagyis az infallibilitás másodlagos tárgya - nem a doktrínális követelmény kiterjedését jelenti, hanem a történelmi ismeretből következő differenciát. Mivel a hozzájárulás véglegességének két módja (de fide credenda - de fide tenenda) az Egyház hitének és életének egyazon bizonyosságából ered, fontos hangsúlyozni, hogy a hozzájárulás megváltoztathatatlan karakterének tekintetében - amit ezen doktrínákkal szemben tanúsítani kell - nem létezik minőségbeli különbség. Ám míg az első bekezdés igazságaira vonatkozó hozzájárulás közvetlenül az Isten szavának tekintélyéből fakadó hiten alapul, a második paragrafus esetében az egyházi magisztériumnak a Szentlélektől adott segítségről és a magisztérium infallibilitásáról szóló katolikus tanításon.38 Tény, hogy ezek a második csoportba tartozó tanítások nincsenek formálisan kinyilatkoztatott igazságként előterjesztve, mégis, amennyiben a hitletéteményhez kapcsolódó nem kinyilatkoztatott elemek,

34 FERME, B.E., Developments in Church Magisterium: The Pontificate of John Paul II, in Periodica 90 (2001) 45-83, 83.

35 GÄNSWEIN, G., Commento al Motu proprio ,,Ad tuendam fidem ", in Ius Ecclesiae 11 (1999) 256-273, 267.

36 Vö. még SCDF, Dccl. Mysterium Ecclesiae, in AAS 65 (1973) 396-408.

37 GÄNSWEIN, Commento, 269. Vö. még Nota doctrinalis Professionis, n. 8.

38 Nota doctrinalis Professionis, n. 8.