Kánonjog 6. (2004)
TANULMÁNYOK - Rhimer Zoltán: A szentszéki dokumentumok műfajainak tipológiája és terminológiája - I. rész
48 Rhimer Zoltán kát a Szentszék nem pápai dokumentumként, hanem a kibocsátó szerv neve alatt (dikasztériumok, egyetemes zsinat) teszi közzé. A látszólagos ellentmondás feloldása az lehet, hogy a különleges formájú pápai jóváhagyásban részesült kúriai aktusok csak erejüket — vagyis normatípusukat - tekintve lesznek pápai törvénnyé,95 egyébként mind tartalmilag, mind formailag megmaradnak annak, ami egyébként lennének: egy kúriai intézmény dokumentumának.96 Ezt a mai szakirodalomban bevett nézetet a törvényhozónak célszerű volna mint szabályt tételesen is kimondania.97 c) A szentszéki dokumentumok kettőssége A szentszéki dokumentumok fogalmának van egy további, sajátos problémája, amely elsősorban a normatív műfajok körében, ezek kibocsátási módjával kapcsolatban jelentkezik. Az Apostoli Szentszék ugyanis a világi államokhoz hasonlóan él azzal a lehetőséggel, hogy egyes normatív aktusait kettős formában: egy kihirdető és egy tőle különböző kihirdetett dokumentum útján valósítsa meg. Ebben az esetben a szentszéki aktus nem egyetlen egységes szövegű írásműből áll, hanem több (rendszerint két) önálló műfaji megnevezésű részből tevődik össze, amelyek egymáshoz képest eltérő terjedelmű, tartalmú és erejű, sőt időnként megjelölésű dokumentumok. Ezt a jelenséget a továbbiakban dokumentumkettősségnek nevezzük, vizsgálatát pedig - amelyre a szakirodalomban eddig egy szerző sem vállalkozott - a szentszéki dokumentumok elméleti alapú rendszerezése érdekében különösen is szükségesnek tartjuk, tekintve, hogy a két dokumentum mibenléte és egymáshoz való viszonya a Római Kúria gyakorlatában egyáltalán nem olyan egyértelmű és könnyen leírható, mint az a világi jogrendekben lenni szokott. E túlságosan formainak tűnhető szempontok mögött egyébként igen fontos tartalmi kérdések rejlenek: a tipikus kihirdetett dokumentum ugyanis sohasem önálló, erejét, sőt normatív létezésének értelmét mindig a kihirdető dokumentumtól kapja, s ennek megfelelően kihirdető dokumentum nélkül nem is igen képzelhető el. Annak ellenére tehát, hogy a kihirdető és a kihirdetett dokumentumokat az AAS szerkesztői nem mindig tudják (vagy akarják) egymástól formailag is világosan megkülönböztetni, az alábbiakban mindig kísérletet teszünk rá, hogy pontosan elhatároljuk őket egymástól. Dokumentumkettősségre a pápai aktusok körében csak ritkán van példa, mivel ezek esetében inkább egy dokumentumon belül különül el egymástól - különösen VI. Pál óta98 - az indokló-megalapozó (teológiai) és rendelkező (jogi) 95 HUELS, Interpreting an instruction (95. j.) 1524 szerint ezt a kánonjogi hagyományban megrögzött nézetet az 1983-as CIC fényében ideje volna felülvizsgálni. 96 URRUTIA, «...atque de specifica approbatione Summi Pontificis» (95. j.) 549—551, 555, 560-561. de csak a Pastor bonus (31. j.) 18. cikkelyének 2. bekezdésében említett approbatioról, vö. URRUTIA, Approbatio «in forma specifica» (95. j.). 10—14. HALLERMANN, Die „approbatio in forma specifica" (95. j.) 168. PROVOST, Approval of curial documents (1. j.) 219-220, 224. PR1METSHOFER, Approbatio in forma specifica (20. j.) 408^132, különösen 41010, 416-417, 423, 430-431. A korábbi irodalomból ugyanígy EISENHOFER, Die kirchlichen Gesetzgeber (12. j.) 19-20. 97 Vö. Labandeira, Tratado (93. j.) 259.
