Kánonjog 6. (2004)
TANULMÁNYOK - Rhimer Zoltán: A szentszéki dokumentumok műfajainak tipológiája és terminológiája - I. rész
28 Rhimer Zoltán kább a kánonjogtudomány feladatává vált, ennek képviselői azonban mind a mai napig adósak a téma kimerítő monografikus feldolgozásával. Ám hasonló akadályokba ütközünk akkor is, ha a másik oldalról elindulva a jogtörténész szempontjából közelítünk a címben vázolt kérdéskörhöz. A forrástörténeti munkák,4 különösen pedig a pápai oklevéltan kézikönyvei5 ugyanis többnyire csak a koraújkorig szokták nyomon követni a szentszéki dokumentumok - elsősorban formai - sajátosságainak fejlődését, a kodifikált kánonjog korszakára azonban a korábbi évszázadokra kidolgozott fogalmak csak fenntartásokkal alkalmazhatók.6 További probléma, hogy e dokumentumok XX. századi műfajainak terminológiája elsősorban azok hivatalos nyelvén, vagyis latinul létezik, a párhuzamos nemzeti nyelvű változatok pedig még a Szentszék által használt világnyelveken (olasz, francia, angol, spanyol, portugál, német) sem mondhatók teljesen és véglegesen kialakultnak. Ezek után érthető, ha magyar nyelvi közegben - akár szakmaiban is - nem egyszer olyan bizonytalanságokkal szembesülünk, amelyek elsősorban e műfajok magyar terminológiájának kialakulatlan voltából, sőt az eredeti dokumentumok formai és tartalmi megítélésének bizonytalanságából erednek.7 A szentszéki dokumentumok műfaji problémái azonban nemcsak a kánonjog és a jogtörténet művelőinek szűkebb körét érintik, hanem az egyházi közéletben működők vagy azzal kapcsolatban állók napi gyakorlatában is jelentkeznek. A kérdésben kevésbé járatos érdeklődők ezenkívül szintén joggal tarthatnak igényt megbízható eligazításra és követhető tanácsokra, amelyekért eddig nemigen volt hová fordulniuk. így a hazai egyházi tudományosság, különösen pedig a kánonjogtudomány számára sürgető követelmény a szentszéki dokumentumok egységes, hivata- losmagyarterminológi á jának kialakítása, ami viszont csakis valamiféle t i - pológia alapján, az egyes műfajok formai és tartalmi sajátosságainak áttekinté4 Pl. STICKLER, A.M., Historia iuris canonici Latini. Institutiones academicae. I: Historia fontium (Pontificia Studiorum Universitas Salesiana, Facultas luris Canonici: Studia et textus historiae iuris canonici 6), Taurini 1950 (= Romae 1985), 14-20 és ERDŐ P., Az egyházjog forrásai. Történeti bevezetés (Egyház ós jog 3 = Bibliotheca Instituti Postgradualís Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae 1/1), Budapest 1998. 219-224. 5 RABIKAUSKAS, P., Diplomatica pontificia (Praelectionum lineamenta), Roma 1980.4 FRENZ, Th., Papsturkunden des Mittelalters und der Neuzeit (Historische Grundwissenschaften in Einzeldarstellungen 2), Stuttgart 2000.2 A hazai szakirodalomban a kérdés máig egyedüli monografikus feldolgozása FEJÉRPATAKY L. — ÁLDÁSY A., Pápai oklevelek (A magyar történettudomány kézikönyve II 4), Budapest 1926. A korai levelekhez újabban 1. FUHRMANN, H. - JASPER, D., Papal letters in the early middle ages (History of medieval canon law [2]), Washington, D.C. 2002. 7-22. 6 A középkori oklevéltan szemléletének és megállapításainak alkalmatlanságát a kánonjog újkori forrásainak leírására jól példázza JOSÉ M. GONZÁLEZ DEL VALLE nyelvi és tárgyi hibáktól hemzsegő írása: Los actos pontificios como fuente del derecho canonico, in Ius canonicum 16 (1976) 2, 245-292. 7 Vö. pl. a jelen folyóiratban önálló rovatként Új jogszabályok. Az Apostoli Szentszék főbb dokumentumai címen megjelenő összeállításokat: Kánonjog 1 (1999) 113-115; 2 (2000) 121—124; 3 (2001) 57-64; 4 (2002) 97-101. Ugyanígy kívánnivalókat hagy maga után a Szent István Társulat Római dokumentumok című sorozatában közzétett néhány kiadvány magyar műfajmegjelölése is.
