Kánonjog 6. (2004)
KÖZLEMÉNYEK - Szabó Péter: A fegyelmi önállóság mint a 'sajátjogú egyház' specifikus jellemzője: az autonómia mértéke és funkciója
132 Közlemények A normaalkotási legalitásra vonatkozó kánonok kommentárjai sajnálatosan információszegények.50 Ha viszont igaz, hogy az ellentétes normán a CCEO 985. kán. 2. §-ában is ‘direkt ellentétes’jogszabályt kell értenünk,51 akkor e reláció megvilágításához segítségül hívhatóak a doktrína CIC 20./CCEO 1502. kánonjára vonatkozó megjegyzései.52 Ezek alapján elmondható, hogy két norma akkor szögesen ellentétes egymással, ha azok inkompatibilisek, azaz együttes követésük lehetősége kizárt.53 Szöges ellentmondás adódik, ha egy és ugyanazon magatartás az egyik jogszabály szerint ajánlott míg a másik szerint tilos; ha az egyik szerint ajánlott míg a másik szerint nem megengedett; továbbá ha az egyik szerint tilos míg a másik szerint nem tilos (azaz megengedett); avagy ha egy és ugyanazon tényálláshoz két törvény egymással összeegyeztethetetlen joghatást fűz.54Más megközelítésből egy tétel (tudniillik jogszabályban megjelenő állítás) akkor contra ius commune jellegű, ha az utóbbinak formálisan (kontradiktórikus) vagy tartalmilag (konträr), vagy esetleg mindkét szempontból is ellentétét tartalmazza. A praeter ius commune kategóriájába sorolandó viszont egy egyházmegyei jogszabály akkor, ha (1) olyan témakörre vonatkozik, amelyről az egyetemes jog egyáltalán nem rendelkezik, illetve ha (2) az egyetemes jog által is szabályozott kérdést olyan módon/aspektusból szabályozza amiről az egyetemes jog nem rendelkezik, méghozzá - értelemszerűen - anélkül, hogy az utóbbival ellentétbe kerülne.55 A konformitás szempontjából, mint már említettük, az igazi probléma a contra és praeter közötti határpont megállapítása. Noha e kérdés megítélésének interpretációs játéktérből adódó nehézségét a jelen szerző is világosan érzékeli, a probléma megoldásához annak tételezésén túl nem ad konkrét elveket.56 A vizsgált kérdésben a fentebb idézett irodalomból leginkább Richard Puza észrevételei adnak eligazítást.57 E megállapításokból az derül ki, hogy a normaal50 Vö. II diritto nel misteru della Chiesa (Quadcmi di Apollinaris 5), I, Roma 1995.1 443. PlNTO, V. (a cura di), Commentario al Codice dei Canoni delle Chiese Orientali (Corpus luris Canonici II), Città del Vaticano 2001. 831; lásd még 23. j. 51 PUZA, La hiérarchie, 139 (57. j.). 52 Noha gondolatmenctünk szempontjából mellékes, érdemes megjegyezni, a szóban forgó két kánon a részleges jog szempontjából két eltérő szituációra utal. Az egyik esetben már létező felsőbb normával szemben fogalmazódik meg a konfomritás kötelezettsége az alacsonyabb norma irányában (CCEO 985. kán. 2. §), mintegy a jogrend egységességének a biztosítása érdekében. A másik kánon ellenben a korábbi részleges jogszabály később egyetemes normával szembeni (viszonylagos) stabilitását állítja (CCEO 1502. kán. 2. §). 53 Vö. Commentario exegético, I. 400—401. 54 MAY, Einführung, 222. Vö. SOCHA in MK 20/4. 55 Vö. PESENDORFER, M., Partikulares Gesetz und partikularer Gesetzgeber im System des geltenden lateinischen Kirchenrechts, Wien 1975. 73—74. 56 „Mag auch die Abgrenzung zwischen praeter und secundum legem im konkreten Fall durch den Intcrpretations-spielraum schwierig sein, von eminenter Bedeutung ist das Problem der Abgrenzung, wenn die Frage zu beurteilen ist, ob ein bischöflicher (bzw. teilkirchlichcr) Gesetzgebungsakt contra ius commune gerichtet is, weil ein derartiger teilkirchlicher Gesetzgebungsakt rechtswidrig ist und die Frage der Verpflichtung in diesem Falle grundsätzlich verneint werden muss. Es ist zichcr ein schwieiriges Problem, das mit dieser theoretischen Feststellung allein nicht zu bewältigen ist.” Uo. 74. 57 „A legfontosabb probléma annak megállapítása, hogy egy alacsonyabb rangú jogszabály konform-c avagy sem egy magasabbal. A törvény nem túl pontos. Mutatkozik bizonyos játéktér
