Kánonjog 6. (2004)
KÖZLEMÉNYEK - Szabó Péter: A fegyelmi önállóság mint a 'sajátjogú egyház' specifikus jellemzője: az autonómia mértéke és funkciója
Közlemények 131 megszorításoknak) ugyanis természetüknél fogva mindig konkrétaknak kell lenniük.47 A megyéspüspöki hatalom integritásáról szóló mellett megfogalmazható egy másik vélelem is. Eszerint a törvényhozói természetű (azaz generális jogkörrel rendelkező) felsőbb hatóságok majd minden objekívan indokolt esetben felülszabályozhatják az egyházmegyei szintű részleges jogot, korrigálhatják a kommúnió és az egyház küldetése szempontjából deviáns helyi jelenségeket. E alól kivételt csak azok az esetek jelentenek, amikor a szupraepiszkopális törvényhozó generális hatásköre - konkrét még felsőbb rezerváció avagy norma formájában - tételes megszorítást nyer. Az előbbiekben vázolt példák és az iménti elvi meggondolások együttes olvasata nyomán így körvonalazódni látszik a felsőbb kormányzati hatáskör igényének (lehetséges terének) egy további szegmense. Kérdésünk e ponton tehát a következő: vajon a sajátjogú törvényhozók moderálhatnak-e olyan jogköröket is, amelyeket a törvénykönyv kifejezetten egy alacsonyabb hatóság összefüggésében említ, ám nem kizárólagos megfogalmazással? A döntéshozatali szinodális szerveknek, mint mondottuk, általános normatív jogköre van, tehát természetüknél fogva elvileg képesek ilyen kormányzati cselekményekre. Adott esetre vonatkozó tényleges kompetenciájuk ugyanakkor - a már fentebb említett indokoltságon túl - attól függ, hogy az általuk kiadandó norma nem minősülne-e egy felsőbb jogszabályokkal ellentétesnek. Ez utóbbi - jellemzően technikai jelegű — kérdés eldöntése nem ritkán komoly nehézségekbe ütközhet. A normák közötti kontraszt határok problematikája alapvetően interpretációs kérdés, azok között is az egyik elismerten legösszetettebb. V. A CONTRA IUS ÉS PRAETER IUS HATÁRA A KOMMENTÁTOROKNÁL A helyi törvényhozók magasabb joggal szembeni mozgásterének kérdésére vonatkozóan a fentiekben citált irodalom még rövid megjegyzéseket is csak elvétve tartalmaz. (Ez minden bizonnyal összefügg azzal, hogy a latin egyházban a helyi törvényhozók aktivitása különböző okoknál fogva mindmáig igencsak visszafogott,48 így a normakonfliktus problematikája a gyakorlatban ritkán jelentkezik. A keleti jogrendben viszont - elsősorban a hatékony rendszerű sajátjogú szinódu- soknak köszönhetően - e probléma gyakorlati erővel léphet fel.49 Ám a keleti kanonisztika jogtechnikai kérdésekben eddig ritkán merészkedett olyan területekre, melyeket a latin doktrína nem tárgyalt. 47 Ha például a püspöki hatalom CIC 381. kánon szerinti teljes tartalmát exkluzív tulajdonításnak értelmeznénk, amellyel szemben tudniillik legfeljebb csak tételesen megnevezett felsőbb hatáskör juthat érvényre, akkor arra az abszurd következtetésre kéne jutnunk, hogy például a részleges zsinatok gyakorlatilag semmilyen felsőbb kormányzati cselekményre nem jogosultak. Ezek jogkörére ugyanis - a CIC 445. kán. általános formuláján túl - a kódex csak elvétve és jelentéktelen tartalommal utal (vö. CIC 753. kán. 832. kán. 2. §, 952. kán.). 48 Ezekhez lásd TOXÉ, La hiérarchie (2. j.) 118. 49 Az utóbbi évek sajátjogú részleges jogalkotása eredményezett néhány olyan részleges törvényt, melyeknél a normakonformitás, következésképpen az érvényesség körül komoly dilemmák merülhetnek fel; vö. MINA, Sviluppo, 10, 13.
