Kánonjog 6. (2004)
KÖZLEMÉNYEK - Szabó Péter: A fegyelmi önállóság mint a 'sajátjogú egyház' specifikus jellemzője: az autonómia mértéke és funkciója
130 Közlemények szerint a közvetlen felettes hatóság van a legkedvezőbb helyzetben. Ő áll ugyanis közvetlen kontakutsban az adott valósággal, így leginkább ő rendelkezik annak a konkrét szituáció az átfogó ismeretével, amelyben az egyetemes törvény érvényre jutása biztosítandó. (2) Ha az első kérdésre (tudniillik, hogy a rendelkezés indokolt-e, azaz a ‘necessitas Ecclesiae’ követeli-e objektive) a válasz megerősítő, akkor második lépésként vizsgálandó, hogy a tervezett norma/döntés kiadására az adott szerv maga rendelkezik-e hatáskörrel. E feltétel a törvényhozói természetű szinodális szervek esetén mindig megvalósul, ha a rendelkezés nem ütközik már létező (konkrét) felsőbb normába.44 A törvényhozó természetű szervek (tudniillik a legfőbb hatóság, a részleges szinódusok és az egyes megyéspüspökök) között egy többszintű párhuzamos normatív kompetencia mutatkozik, igaz, teológiai elvek által megjelenített világos prioritásokkal. A törvényhozói hatáskör e többrétű hierarchikus párhuzama fokozottan aláhúzandó, mert a kormányzati kompetenciák körét meghatározó elvként leginkább citált CD 8/LG 27 ezt sajnálatosan nem tükrözi.45 E zsinati helyek és az őket kodifikáló kánonok tehát nem abszolút állítások, abban az értelemben tudniillik, mintha általuk bármely konkrét jogkör is kizárólagosan lenne a megyéspüspök hatáskörébe helyezve. A megyéspüspöki hatalom integritása melletti vélelem természetesen kardinális tézis. Ez azonban, mint mondottuk, koránt sem jelenti e hatalom abszolút/korlátlan jellegét. E zsinati elvek és az ezeket kodifikáló kánonok46 csak taxatív jogkörű felsőbb szinodális szervek relációjában jelentik azt, hogy a felettes hatóság semmi olyan hatáskörrel nem rendelkezhet, amit a jog vonatkozásában nem nevesít kifejezetten. Generális törvényhozó hatóság ellenben indokolt esetben bármely kérdésben hozhat felsőbb normákat, az egyetemes jog által konkrétan leszabályozott tételeket értelemszerűen leszámítva. Az előbb említett 381. illetve 178. kánonok a törvényhozó jellegű szinodális szervek hatáskörét tehát önmagukban nem korlátozzák érdemben, azok - mint a zsinati princípiumok kodifikált verziója - maguk is inkább a törvényes működést irányító elvek mintsem konkrét határokat (azaz a szupraepiszkopális szervek hatáskörével szemben tételes delimitációt) megfogalmazó jogszabályok. Ez utóbbiaknak (tudniillik a 44 Vö. CCEO 985. kán. 2. §: a legalitás elvéről. (Ezen elv értelmcszerűcn a közigazgatási intézkedésekre is érvényes, hisz azok is csak saját hatáskörön belül adhatóak ki, illetve csak a kódex által meghatározott keretek között lehetnek ellentétesek a jogszabályokkal; vö. CCEO 1510 és 1515. kánonok.) 45 A CD 8a azzal, hogy csak egyedi esetekre vonatkozó rezervációkrúl beszél azt sugallhatja, hogy a kánonjogban a megyéspüspöki hatalom lehetséges korlátozásának csak taxatív rendszere létezik. Ezzel szemben az egyház jogrendjében a részleges zsinatok és szinódusok az antik kortól mint általános törvényhozói hatáskörrel rendelkező szervek vannak jelen (vö. 4. jegyzet). Mi több, azok eleinte olyan jogokat is gyakoroltak, melyeket ma az egyház legfőbb hatóságának kompetenciáiként tartunk számon (vö. ‘antiquitus auctoritas conciliorum provincialium maior erat. Concilia canones promulgabant, de administrationc Ecclesiae universalis agebant, de erectione dioecesium decernebant’; Natalini, O., Concilia particularia, in PALLAZZINI, P. [ed.], Dictionarum morale et canonicum, I. Romae 1962. 828). 46 CD 8/CIC 381. kán. illetve LG 27/CCEO 178. kán.
