Kánonjog 6. (2004)
KÖZLEMÉNYEK - Szabó Péter: A fegyelmi önállóság mint a 'sajátjogú egyház' specifikus jellemzője: az autonómia mértéke és funkciója
Közlemények 129 forgó szülői akaratnyilvánítás formalitásai részleges jog keretében nyerjenek pontosítást.42 Vajon egy érintett egyház előírhatná-e (sajátjogú) részleges törvényben, hogy a kötelékébe tartozó, vegyes rítusú házasságban élő férfiak csak kifejezett és írásba foglalt nyilatkozat formájában járulhatnak hozzá, hogy a keresztség révén gyermekük a feleségük sajátjogú egyházába sorolódjék?43 Eddig a példák. Az itt felvetett kérdések megválaszolása olykor a részletek alaposabb elemzést és további elvi meggondolásokat igényel. Jelenleg csak néhány olyan megjegyzésre szorítkozunk, melyek segíthetik a további relflexiót. IV. A FELSŐBB TÖRVÉNYHOZÓ ILLETÉKESSÉGÉNEK ÖSSZETEVŐI Hogy a felettes kormányzati hatóság adott kérdésben alkothat-e érvényes jogszabályt, azt egy konkrét esetben alapvetően két lépésben kell vizsgálni. (1) van-e törvényes indok a norma meghozatalára, s ha ez igazolódott, akkor (2) van-e rá az adott kormányzati szervnek hatásköre? (1) Egy felsőbb norma kiadása akkor indokolt, ha az adott kérdésben valódi joghézag mutatkozik. E tény megállapítása olykor maga is képezheti diszkusszió tárgyát. Mindenesetre megjegyzendő, hogy joghézag nem csak olyan kérdésben fordulhat elő, amiről a jog teljességgel hallgat, hanem - mint a fenti példákból kitűnik- olyan jogok gyakorlása kapcsán is, amelyeket a törvénykönyv kifejezetten tulajdonít egy hatóságnak. (Egy felsőbb norma kiadása akkor tekinthető igazoltnak, ha az az egyház rendeltetésszerű működése szempontjából elkerülhetetlen vagy legalábbis igen hasznos.) A megyéspüspöki hatalom gyakorlása is magasabb rendű szempontoknak van alárendelve, amilyenek a kommúnióban való kormányzás követelménye, az egyház küldetése megvalósításának előmozdítása, s végső soron a salus animarum. Ha egy kormányzati magatartás e magasabb rendű szempontokkal kerülne ellentmondásba, az könnyen hatalommal való visszaélésnek minősülhet, amelynek felsőbb korrekciója éppen a püspöki hatalom rendeltetésszerű gyakorlásának helyre- állítását szolgálná. E ponton szeretnénk aláhúzni, hogy mint minden magatartás, úgy a kormányzati aktivitás is szituáció-függő, következésképpen in concreto minősítendő! (Hogy e szempont maximális szem előtt tartása mennyire fontos, az a fenti példák tükrében talán nem szorul további megerősítésre.) A felsőbb közbelépés elkerülhetetlenségének helyes mérlegeléséhez és megítéléséhez pedig rend42 CIC 112. kán./CCEO 29. kán.; vö. ERDŐ P., A szentségi jog rítusközi (egyházközi) kérdései (keresztség), in OROSZ L. (szerk.), Orientalium dignitas (A XIII. Leó pápa által kiadott «Keletiek méltósága» kezdetű apostoli levél centenáriuma alkalmából tartott szimpozíon anyaga, 1994. november 2—4), Nyíregyháza 1995. 140. 43 Intcrrituális rclevanciájú kérdésről lévén szó, természetesen mindenképpen közös megállapodás eredményként kialakított norma indokolt, jelen munkánkban azonban a jogtechnikai lehetőségek limitjeit vizsgáljuk. Noha az említett nyilatkozat kikötése intcrrituális következményeket magában hordozó norma lenne, úgy tűnik, önmagában ez még nem akadályozná, hogy indokolt esetben az érintett egyházak egyike ezúton kondicionálja saját alávetettjének mozgásterét, akár ‘egyoldalúan’ is. E jogszabályt pedig a két jogrend között jelentkező ‘indirekt kölcsönhatás’ érvényesülése miatt a rítusváltásnál érdekelt másik egyház hierarchájának is tiszteletben kellene tartania. (A két kódex közötti ez utóbbi kölcsönhatás típushoz lásd pl. ERDŐ, A szentségi jog, 131-132.)
