Kánonjog 4. (2002)

KÖZLEMÉNYEK - Erdő Péter: Bánk József érsek-püspök emlékére

Kánonjog 4 (2002) 73-77. KÖZLEMÉNYEK ERDŐ Péter BÁNK JÓZSEF ÉRSEK-PÜSPÖK EMLÉKÉRE Nagy történelmi időkben kapta meg Bánk József a papi és püspöki hivatás és küldetés ajándékát, terhét és felelősségét. Élete átívelt szinte az egész XX. száza­don. 1911. január 27-én Adácson született. Nehéz körülmények között végezte is­koláit, tehetségére, őszinte, lelkes vallásosságára korán felfigyeltek. Gimnazista papnövendékként Esztergomban készült hivatására. Érettségi után főpásztora a budapesti Központi Szemináriumba küldte. Teológiai tanulmányait az akkori Páz­mány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán végezte. 1936-ban főpászto­ra, Serédi Jusztinián bíboros pappá szentelte. Ugyanebben az évben megszerezte a hittudományi doktorátust is. Ezután 1939-ig Rómában folytatott egyházjogi tanul­mányokat az Apollinaris intézetben, amely a Pápai Lateráni Egyetem Kánonjogi Kara lett. Rómában, a Sant Apollinare templomban ott olvashatjuk Bánk József nevét kőbe vésve azok között a nagy egyéniségek között, akik ennek a fakultásnak a növendékei voltak és egyházjogi tudásukkal bíborosként, püspökként a Római Kúriában vagy a világ más pontjain szolgálták Krisztus Egyházát. Rómából hazatérve Esztergomban lett a prímási hivatal munkatársa. Ilyen ta­pasztalatokkal gazdagodva nyerte el 1943-ban a Pázmány Péter Tudományegye­tem Hittudományi Karán a kánonjogi tanszéket. Ezután a professzori munka fá­radságban és értékes eredményekben gazdag évtizedei következtek. Bánk József tudományos munkásságának több súlypontja volt. Részben a magyar egyházi élet jogi kérdései1, részben Serédi Jusztinián bíboros tevékenysége és az egyházi jog kodifikációjának műve2, főként pedig a teljes katolikus egyházi élet és lelkipász­torkodás jogi szolgálata kötötte le figyelmét. A házasságjognak3 nemzetközileg elismert szakértője volt. „Connubia canonica” című latin munkája4 világos, har­' Pl. BÁNK J., Címzetes apátok és prépostok újabb jogi helyzete Magyarországon, Budapest 1941; Káptalani méltóságok Magyarországon, Budapest 1945; A káptalani dignitas fogalma, Bu­dapest 1944 (különlenyomat Theologia); De personis moralibus ecclesiasticis in iure Hungáriáé civili, Roma 1943. 2 BÁNK J., De lustiniano Card. Serédi, Roma 1956 (Monitor Ecclesiasticus 81, 1956, 463-481); Kardinal Serédi der Kanonist, in ZRG Kan. Abt. 44 (1958) 209-336; Normae a lustiniano Card. Serédi conscriptae de Fontibus CIC edendis, in Monitor Ecclesiasticus 93 (1958) 315-353; Serédi bíboros fiatal évei Rómában 1908-1927, Budapest (1996?). 3 Vö. pl. BÁNK J., A kényszerházasság, Budapest 1947; Törvényesítés a kánonjogban, Budapest 1944 (különlenyomat az Egyházi Lapok 1944. évf. 8., 9., 10., 11., 12. számából). 4 Romac 1959.

Next

/
Thumbnails
Contents