Kánonjog 4. (2002)
TANULMÁNYOK - Vigh Annamária: Visszamenő hatályú-e az 1908. kánon?
70 Vígh Annamária désben a Bizottság csak az alkalmazhatósági kör vonatkozásában feltett kérdésre válaszolt. 2. A természetjogi álláspont képviselőinek véleménye A természetjogi állásponton lévők véleménye szerint a jogügyletre való hatásuk alapján a metus gravis és a dolus egyenértékű.24 A megtévesztés jogi jellegének eldöntéséhez látszólagos segítséget egy dokumentum nyújt, melyet a freiburgi érseknek írtak 1986. december 12-én, és amelyben ez áll: „...lehetséges, hogy az 1098. kán.-ban az „error dolosus” tényállása is bele legyen foglalva, amelynek a házasságkötésre való érvénytelenítő hatása nem vezethető vissza egyedül a pozitív jogra.”. Ha a fent leírtaknak megfelelően a metus gravist és a dolust egyenértékűnek deklaráljuk, és figyelembe vesszük a PCI 1986. november 25-én hozott döntését a 1103. kánonra vonatkozóan, akkor nem kell messzire menni,25 hogy a dolust a természetjog alapján magyarázzuk. A valóságban ugyanis nehezen értelmezhető, hogy a szándékos megtévesztés esetén a katolikusok házassága érvénytelen, a nem katolikusoké viszont érvényes. A pozitív jogi álláspontot képviselők szerint a 11. kánon értelmében a norma csak a katolikusokra vonatkozik, ami nehezen összeegyeztethető az 1057. kánon szerződéselvével. Ennek a nézetnek a képviselői hangsúlyozzák: amennyiben a törvényhozó az 1098. kánont mint a tévedés külső okát akarta volna meghatározni, akkor miért rendelt - eleget téve a tudományos világ elvárásának - egy önálló percímet ennek a tényállásnak? V. ÖSSZEFOGLALÁS A római jogban a dolus azonos volt a belegyezési képtelenséggel, ami jogilag megtámadható volt, ha a dolus meg lett állapítva, vagyis ezekben az esetekben a megtévesztett eltekinthetett a jogi hatásoktól. A klasszikus kanonisztikából azonban kimaradt a szentségek semmissé nyil- váníthatósága dolus esetén, de nem tudták megindokolni, hogy miért ítélik meg másképp a dolust lelki és profán ügyekben. Idővel feladták ezt a nézetet, és a lelki jogügyletek is megtámadhatóak lettek, a házasság kivételével, amely contractus sui generinek számított. Miután a dolus sub specie erroris közé tartozott, ezért a közelmúltig meg volt fosztva az önállóságtól. A házasság szentségének hiányos védelme miatt, a II. Vatikáni Zsinat után a dolust, mint a házasságot megsemmisítő tényállást felvették - 1098. kán. - az Egyházi Törvénykönyvbe. 24 APP, H., Das kanonische Eherecht, Freiburg i. Br., 1988, 153-154. 25 FEDELE, P., Il dolo nel matrimonio canonico. Ius vetus et ius condendum in FAGIOLO, V., II dolo nel consenso matrimoniale II, Roma 1972 60.
