Kánonjog 4. (2002)
TANULMÁNYOK - Vigh Annamária: Visszamenő hatályú-e az 1908. kánon?
Visszamenő hatályú-e az 1098. kánon? 71 A szándékos megtévesztés ismertetőjegye a rosszindulat, ahol ezt a megtévesztett nem tudja felismerni, ezért a megtévesztett beleegyezése érvénytelen. A megtévesztésnél a házasság kieszközlése a cél, amely más megfogalmazásban így hangzik: ad obtinendum consensum, és ami azt a körülményt írja le, hogy egy bizonyos fokú megtévesztés szükséges a másik fél házassági beleegyezéséhez. Fontos, hogy a szóban forgó tulajdonság - ami által a tényállás megvalósul - személyes tulajdonság legyen {qualitas). A zavaró képességnek objektíve súlyosnak kell lennie, vagyis a szubjektív kritériumokat nem kell figyelembe venni, illetve a gyakorlatba ezt nem lehet átültetni. Anélkül ugyanis nem indul meg egy esetleges per, hogy a megtévesztett szubjektíve ne érezné súlyosnak a zavaró képességet, vagyis egyrészt a megtévesztett érzése, másrészt az eljáró bíróság relativizálhatja a zavaró tényező elbírálását. A joghagyományban a dolus fogalmát a tévedés okozására, illetve az abban való megtartásra korlátozták. Szintén a joghagyomány tanúskodik arról, hogy mind a megtévesztés, mind a tévedés keletkezésének a helyét magában a megté- vesztettben látták. Problémának látszik viszont, hogy nincs elég differenciálás a tévedés mint egy lehetséges okozat és a szándékos megtévesztés mint ok között. A dolus nem azonos a tévedéssel, az elkülönítés a CIC szisztematikájából világosan kiolvasható. Az, hogy a tévedési kánonok közé van sorolva, valamint a kánon meghozatalának körülményei, nem meggyőzőek abban a vonatkozásban, hogy a kánon pozitív jogi voltára következtessünk. A ratio nullitatis a kényszerítésben áll fenn, ugyanis a megtévesztő kihasználja tudáselőnyét, ahol a megtévesztettet felismerési képességének manipulálása által egy jogügylet megkötésébe sodorják. Mindezt alátámasztja az analógia a metus és a dolus között. A 125. kánon egyértelművé teszi, hogy a dolusnak és a metusnak azonos a ratio nullitatisa, ami nem más, mint a kényszerítés. Márpedig ha azonos a tényállás és azonosak a következmények, akkor az érintett személyek köre is azonos kell hogy legyen, ami csak a norma természetjogi jellegével magyarázható. Mivel pedig az, hogy mindenki szabadon választhatja meg állapotát, a pozitív jognak ellentmond, az 1098. kánon természetjogi normán alapul.
