Kánonjog 4. (2002)

KÖNYVSZEMLE

144

Könyvszemle

az életétől és céljától, amelynek építéséhez kellene hozzájárulnia, de ez fordítva is érvényes. Mert „A tiszta fogalomkészlet és a törvények szövege áttekintésének hiánya a „paragrafusrágás ” kísértésévelfenyegeti olvasót, ami jogi iskolázatlanság elmaradhatatlan velejárója (Erdő P.)

A felsorolt témák magukért beszélnek, amelyeket a szerző a Tanítóhivatal hagyományos látószögéből tárgyal és ajánl az olvasónak, ezért ezekre most nem térünk ki. A zárszóban viszont maga is reflektál néhány újabb szempontra, amire érdemes felhívni a figyelmet: pl. a zsinati és zsinat utáni egyházképet elemezve, a jogi, bibliai, teológiai, szociológiai modellek közül egyiket sem részesíti előnybe. Hierarchikus keretet ajánl, amelyben mindegyiknek meg kell találni sajátos helyét. A megkeresztelteket „az Egyház polgárainak - (obcania Cirkvi)” tekinti, akik között méltóságuk és cselekvésük tekintetében valódi egyenlőséget szorgalmaz. Hiányként említi, hogy a Kódex a mozgalmakat csupán a hívek társulásaként kezeli, nem pedig a megszentelt élet bizonyos formájaként. Úgy véli, a jövőben egy- házjogilag is rendezni kell ezeket a dolgokat.

Örömét fejezi ki, hogy az Egyház legfőbb előjárója és munkatársai nemcsak irányítanak és döntenek, de hallgatnak, tanácskoznak, és odafigyelnek az érvelésekre, hogy testvéreik megerősítése a hitben ez által is, eredményesebb lehessen.

A részegyházak kérdéskörének problémáját elemezve, nagyobb decentralizációt sugall. Ugyanezt szorgalmazza az egyes egyházmegyékben, de ugyanakkor egy erős és hatékony egyházmegyei központot sürget. Az esperesi körzetek megváltoztatását, püspöki vikáriusok kinevezését, a plébániák, újrarendezését tartja kívánatosnak.

Egyetért a püspökjelöltek kiválasztási módszerének megváltoztatásával, de a mostanit tartja az egyik legjobbnak. Kritikusan sürgeti a provinciális és az egyház- megyei zsinatok megtartását, mert szerinte már puszta létük és határozatuk enyhítené azt a jogos félelmet és feszültséget, amely egy erős püspökkari vezetésből származhatna. Ugyan ilyen hangsúllyal foglal állást az egyházmegyei intézmények hatékonyabb működésének elősegítése érdekében. Érinti az egyházi bíróságok kérdéskörét is. Negatívumként említi az adminisztratív bíráságok hiányát. A plébánosi és az esperesi hivatal fogalmának és tartalmának jobb megértését és megélését sietteti. Hasonlóképpen a megszentelt és az apostoli élet intézményeinek újragondolását tartja fontosnak. Szerinte így jobban meg lehetne érteni, sőt tisztázni lehetne az 1989 után illegalitásból előjött megszentelt élet intézményeinek lelki gazdagságát, illetve szükségességét.

A szerző, bevallása szerint, munkáját nem különösebb érdek céljából írta, csupán alapvető elvi megjegyzésekkel kívánt szolgálni. Munkája ennek ellenére tartalmasra sikerült. Maradandó művé lett. Elsősorban azért, mivel munkája során a sok, olykor archaikus egyházi fogalmakat, gazdag teológiai és jogi tartalommal töltötte meg. De tegyük hozzá bátran azt is, hogy a szerző közérthetően és szép szlováksággal ír. Joggal bízhatunk abban, hogy mindazok, akik ezeket a fogalmakat megértik és elsajátítják, a szerző igyekezetének és kívánságának tesznek eleget: megszeretik az Egyházat, és benne üdvösséget nyernek.

GÁBOR Bertalan