Kánonjog 3. (2001)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: Paphiány és lelkipásztori ellátás - Egyházjogi szempontok egy aktuális problémához
Kánonjog 2 (2000) 7-16 TANULMÁNYOK ERDŐ Péter PAPHIÁNY ÉS LELKIPÁSZTORI ELLÁTÁS Egyházjogi szempontok egy aktuális problémához I. A probléma; II. Történelmi és teológiai megjegyzések; III. Az alapvető modell; IV. Kisegítő megoldások: 1. Több plébánia egy papra bízása', 2. A plébánia szerzetes közösségre bízása', 3. Egy vagy több plébánia papi közösségre bízása; 4. A plébánia gondozásában való részvétel egy vagy több diakónusra vagy világira bízása', 5. A plébániák összevonása. I. A PROBLÉMA Szinte közhellyé vált, hogy a paphiány egész hazai és talán egész európai lelkipásztori szervezetünk, különösen a plébániák működésében súlyos és tartós problémákat okoz. Ez tette aktuálissá a jelen rövid egyházjogi összefoglalást a plébániai szervezet működtetésének, ellátásának, illetve alakításának jogi lehetőségeiről paphiány esetén. A gyakorlati problémát az a körülmény okozza, hogy a jelenleg hazánkban ténylegesen elterjedt „egy falu - egy plébánia, saját plébánossal” modell a papság csökkenő száma miatt tartósan krízisbe került. Ennek súlyát minden egyházmegyénk érzi. A praktikus kérdés tehát kettős; a mai szervezetet hogyan lehet a kánonjog szerint kevés pappal is szabályosan és eredményesen tovább működtetni, illetve milyen törvényes lehetőségek állnak rendelkezésre e szervezet módosítására, kiegészítésére, és ezek kihasználása milyen gyakorlati-jogi követelményekhez kell, hogy igazodjék. Mielőtt a konkrét, hatályos jogi lehetőségeket és a velük összhangban álló lelkipásztori megoldásokat áttekintenénk, rövid történeti és teológiai reflexióra van szükség, hiszen ebben a témakörben minden gyakorlati intézkedésnek teológiailag tudatosnak kell lennie. II. Történelmi és teológiai megjegyzések Mint közismert, a plébániarendszer a keresztény Egyházban a IV-V. században jelent meg, a VI. századra vált Nyugaton általánossá. Kialakulását az váltotta ki, hogy a hit a városokon kívül is elterjedt, s a keresztény közösségek teljes életéhez az eucharisztia végzése és a szentségi élet szervesen hozzá tartozott, ezért olyan klerikusokra volt szükség, akik ezt a városokon kívül élő hívők számára is lehetővé tudták tenni. A települési formák vidékenként eltérők voltak. Egyes helyeken a tanyaszerűen települt, elszórt népesség volt a jellemző, akik számára csak bizonyos körzeteket lehetett kijelölni (Gaul, pieve...). Másutt
