Kánonjog 3. (2001)

TANULMÁNYOK - Szuromi Szabolcs Anzelm: A püspökökre vonatkozó egyházfegyelmi rendelkezések a 'Diuersorum patrum sententie siue collectio in LXXIV titulos digesta'-ban

A PÜSPÖKÖKRE VONATKOZÓ EGYHÁZFEGYELMI RENDELKEZÉSEK

31

néhány fegyelmi kérdésről, és a vasárnap megsztentelésének a kötelességéről beszélnek.

Amint már utaltunk rá, a patrisztikus eredetre visszamenő két fejezet (capp. 18-19.) Szent Cipriánusztól származik. Azonban ez a két kánon tekinthető a leglényesgesebbnek a püspöki hivatal teológiai megalapozása terén, amely tanítást nagyon jól kiegészíti a püspök és az egyházmegye misztikus kapcsolatának a kifejtése a 186., 187. és 188. fejezetben.

3. A püspökökre vonatkozó fegyelm tartalmi szempontból egységesebb képet mutat, mint ahogy az a LXXIV titulos-t erőteljesen felhasználó Collectio Anselmi Lucensis-ben előttünk áll. Ennek oka a domináns, főleg hamis eredetre visszamenő pápai kánonokban keresendő. Mint tudjuk, a Decretales Pseudo- Isidorianae homlokterében a püspöki hatalom megerősítése helyezkedik el, különös tekintettel a világi befolyás kizárására.32 Ennek egy sajátos területe a püspök vádolhatóságának a kérdése, ami jelentős helyet kap mind a LXXIV titulos, mind pedig a Collectio Anselmi püspökökre vonatkozó anyagában. Valójában az átvett pszeudo-izidori kánonok olyan szigorú szabályokat tartalmaznak a püspök vádolhatóságának tekintetében, hogy ha nem is lehetetlenítik el, de erősen megnehezítik a püspök világi, illetve egyházi felelőségre vonásának lehetőségét.33 Azonban ezen fejezetek teológiai hátterét már nem a hamis kánonok adják meg, hanem a fentebb említett cipriánuszi szövegek. Ennek alapján egy olyan egységes püspöki hatalom és feladat fogalmazódik meg, amelynek gyakorlati működési alapját csak egy, mind a világiak előtt, mind pedig az Egyházon belül, megerősített püspöki hivatal adhatja meg.34 Ezzel az interpretáció32 ERDŐ P., Az egyházjog..., 124.

33 Cap. 72. “Statutum est ut si quis contra episcopum uel actores ecclesie se proprium crediderit habere negotium non prius adeat iudices quam ad eos recurrat caritatis studio, ut familiari colloquio commoniti ea sanare debeant que in querimoniam deducantur. Quod si quis aliter egerit, communione priuetur.” GILCHRIST, J.T. (ed.), Diuersorum, 57.

Cap. 79. “Crimina que episcopis inpingi dicis per alios non sinas ullomodo fieri, nisi per illos qui crimina intendunt, si tamen ipsi digni et irreprehensibiles apparuerint et actis docuerint publicis ab omni se carere suspicione ac inimicitia et irreprehensibilem fidem conuersationemque ducere. Nemini enim de se confesso credi potest super crimen alienum quoniam rei professio periculosa est et admitti non debet.” GILCHRIST, J.T. (ed.), Diuersorum, 60.

Cap. 84. “Patriarche uel primates accusatum discutientes episcopum non ante sententiam proferant finitiuam quam apostolica fuerint fulti auctoritate, aut reum se ipse confiteatur aut per innocentes et regulariter examinatos coniuncatur testes; qui nimirum testes minori non sint numero, quam illi discipuli fuerunt, quos Dominus ad adiumentum apostolorum elegit, id est lxxii.” GILCHRIST, J.T. (ed.), Diuersorum, 62.

34 Cap. 19. “Episcopatus unus est, cuius a singulis in solidum pars tenetur. Ecclesia una est, que in multitudinem latius incremento fecunditatis extenditur, quomodo solis multi radii sunt sed lumen unum, et rami arboris multi sunt sed robur unum tenaci radice fundatum; et quomodo de fonte uno riui plurimi defluunt, numerositas licet diffusa uideatur exundantis copie largitate, unitas tamen seruatur in origine. Auelle radium solis a corpore, diuisionem lucis unitas non capit; ab arbore frange ramum, fractus germinare non poterit; a fonte precide riuum, precisus arescit. Sic et ecclesia Domini luce perfusa per totum orbem radios suos porrigit. Unum tamen est quod ubique diffunditur, nec unitas corporis separatur. Ramos suos in uniuersam terram copia ubertatis extendit, profluentes largiter riuos latius pandit. Unum