Kánonjog 2. (2000)
TANULMÁNYOK - Szabó Péter: A keleti vegyesházasságok törvényes formái (CIC 1127. kán. 1. §) - A hatályos latin normatíva ökumenikus vetületei
52 Szabó Péter személyek között a házasság megáldásának feladata a püspöki illetve a presbiteri rendben levőknek (sacerdos) van fenntartva. A keleti jog fogalmazásmódja egyértelművé teszi, hogy diákonusok ilyen cselekményt nem végezhetnek érvényesen. A CCEO 828. kán. 1. §-a szerint azok a házasságok érvényesek, amelyeket esketési felhatalmazással rendelkező áldozópap (sacerdos) jelenlétében szent szertartással celebrálnak. Ez a szertartás (ritus) pedig, amint azt ugyanezen kánon 2. §-a meghatározza, csak akkor minősül „szentnek”, ha áldozópap aktív közreműködését foglalja magában, aki a házasságkötésnél nem egyszerűen csak „aszisztál” hanem a feleket áldásban is részesíti.13 Mint azt jeleztük, már az OE 18 szövegének kialakításánál is élénk vita kerekedett azon kérdésből, hogy zsinati szöveg a közreműködő megjelölésénél csak általánosságban „szent szolgálattevőre” utaljon-e vagy konkrétan áldozópapra. A tervezetre vonatkozó módosító javaslatok között -éppen arra hivatkozva, hogy elkerüljék a lehetséges félreértéseket- egyesek a szent szolgálattevő kifejezés áldozópappal történő lecserélését szorgalmazták. A keletiekről szóló zsinati határozat szerkesztőbizottsága azonban elutasítota ezen javaslatot, méghozzá azzal az indoklással, hogy „tágabb teret hagyjanak a a különböző egyházak szükségleteinek”. Mint azt a zsinati dekrétum kommentátora C. Pujol megjegyzi, hogy a bizottság e szavakkal tulajdonképpen mit óhajtott mondani az nem világos. A zsinatnak a kérdésben kialakított végső álláspontjához azonban nem férhet kétség.14 Nem elhanyagolható differencia, hogy a CIC 1127. kán. 1. §-a már a szent szolgálattevő közreműködéséről és nem csupán jelenlétéről beszél, mint tette a kánon forrását képező zsinati szöveg. E változtatást szem előtt tartva tévesnek kell minősítenünk azt a fentebb idézett véleményt, amely szerint egy katolikus diakónus passzív jelenléte is elegendő lenne az érvényes közreműködéshez (Chiappetta). A jelenlét (praesentia) kifejezés közreműködésre (interventus) történő cserélése éppen a közreműködés aktív jellegének a megkövetelésével magyarázható.15 A mai latin kánonjogi doktrína ugyanakkor távolról sem teszi lehetővé a „szent szolgálattevő közreműködésének” a papi áldással történő kizárólagos azonosítását. A „minister sacer” kifejezés alatt ugyanis bárki érthető, aki a szent 13 Még karakterisztikusabban keleti beállítottságú a közelmúltban megjelent keleti liturgikus utasítás ide vonatkozó fogalmazásmódja, amennyiben kifejezetten is kimondja a CCEO 828. kánonjában benfoglaltan már adott tételt, mely szerint az áldást adó pap (is) a házasság szentsége kiszolgáltatójának tekintendő (vö. nt. 38). 14 PUJOL, Decretum (nt. 10), 129. 15 Ilyen értelemben pl. V. PlNTO (a cura di), Commento al Codice di diritto canonico (Studia Urbaniana 21), Roma 1985, 661-662. Ugyanakkor e közreműködés, tekintettel egyes ortodox egyházak eltérő gyakorlatára, nem teszi szükségessé a katolikus értelemben vett „aszisztenciát”, hanem megvalósulhat például a görög ortodox egyház gyakorlatára jellemző koronázási szertartásban is, amely a konszenzus külön, az esketési szertartás keretében kifejezetten megjelenő deklarálását nem is foglalja magában (vö. G. KADZIOCH, II ministem del sacramento del matrimonio nella tradizione e net diritto canonico latino e orientale [Tesi Gregoriana, Serie DC 22], Roma 1997, 124). Talán nem véletlen, hogy a 828. kánonnal szemben a vegyesházasságok formáját szabályozó 832. kán. 2. §-a aszisztenciáról nem, hanem csak a papi áldás szükségességéről szól.
