Kánonjog 2. (2000)
TANULMÁNYOK - Szabó Péter: A keleti vegyesházasságok törvényes formái (CIC 1127. kán. 1. §) - A hatályos latin normatíva ökumenikus vetületei
A KELETI VEGYESHÁZASSÁGOK TÖRVÉNYES FORMÁI (CIC 1127. KÁN. 1. §) 53 rend valamely fokozatában részesült, azaz a püspökön és a presbiteren kívül a diakónus is, függetlenül attól is, hogy katolikus vagy ortodox klerikusról van-e szó.16 A szent szolgálattevő közreműködése -mint az a kodifikációtörténet alább idézeendő releváns állásfoglalásából is ki fog tűnni- nem szükségszerűen jelent egyet liturgikus áldás adásával. E tényen a Keleti Kódex már említett, határozott szóhasználata sem változtat. A latin kánon szövegét csakis akkor lehetne a párhuzamos keleti norma alapján magyarázni, ha annak jelentésével kapcsolatban objektív kétség merülne fel. Ilyenről azonban a jelen esetben nincs szó. A közreműködés tartalmának pontosabb megjelölése összefüggésében ugyanis kifejezetten elutasítást nyert az a javaslat, amelyik az áldást az aszisztencia szükség- szerű elemének kívánta nyilvánítani. A felvetésre adott válasz számunkra különösen is releváns. A szent szolgálattevő közreműködésének áldásadással történő azonosítása azzal az érveléssel nyert elutasítást, hogy az áldás a keleti rítus sajátossága,17 azaz nem a latiné... vonhatnánk le az állásfoglalásban nyilvánvalóan implikált következtetést. Az OE 18 és így a CIC 1127. kánon 1. § ezen szóhasználata azonban olyan - magának a zsinati újításnak a szándékával és céljával alig egyeztethető- belső önellentmondást eredményez, amely első látásra nehezen magyarázható.18 Az OE 18 elfogadásának célja -mint az magából a szövegből és nemkevésbbé a megelőző zsinati vitákból egyértelműen kiderül- a vegyes házasságok stabilitásának előmozdítása volt.19 A szöveg viszont -azzal, hogy papi áldás helyett csak praesentia ministri sacri-hoz köti a keleti vegyesházasságok érvényét- a katolikus diakónus puszta passzív közreműködésének elfogadása révén arra is lehetőséget adott, hogy az ortodox fél -saját tradícióját szem előtt tartva, amely szerint a papi áldás a házasság lényegi eleme- érvénytelennek tekintse katolikus közreműködéssel de papi áldás nélkül kötött házasságát. így viszont az OE 18, keleti tradíciót megfelelő mértékben nem respektáló fogalmazásával, úgy tűnik, éppen a házasság stabilitásának és szentségi jellegének védelméért síkraszálló, saját alapszándékával kerül zavaró önellentmondásba! Úgy véljük, teljes joggal ragaszkodik Joseph Prader ahhoz, hogy a latin és keleti akatolikus fél között kötött házasságot is áldozópap (sacerdos) előtt kell kötni, minthogy a keleti fegyelmi tradíció szerint az esküvői áldás ez utóbbiak számára fenn van tartva. Következésképpen, a szóban forgó vegyesházasságot 16 A Crescens matrimonium kihirdetésekor -minthogy az akkor hatályos latin jog szerint a szubdiakonus is a szent rend tagjának minősült- még a latin szubdiakonus előtti kötés lehetősége is felmerült; vö. PUJOL, Decretum (nt. 10), 130. 17 Propositum est ut in § 2 additur: «... requiritur praesentia ministri sacri assistentis et benedicentis...». Consultoribus additio non placet, quia res pertinet ad peculiaritatem ritus orientalis; cf. Communicationes 10 (1978) 97 (dőlt kiemelés az eredeti szövegben). 18 Minthogy az OE 18 születése pillanatában, mint a keletiekről szóló határozat része, csak a keleti katolikusokra vonatkozott, még az sem nagyon vélelmezhető, hogy itt a latin zsinati többség kívánta volna saját hagyományai védelme érdekében érvényesíteni az általánosabb fogalmazást... 19 PUIOL, Decretum (nt. 10), 126-127.
