Kánonjog 2. (2000)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A házasság kánonjogi arculata a történelemben
42 Erdő Péter Mindezen fejlemények ellenére, a katolikus országokban is elkezdődött a házassági kérdésekkel kapcsolatos állami törvényhozás. Franciaországban már a XVI. század közepétől számos törvényhozói intézkedés figyelhető meg a házassági fegyelem különféle vonatkozásairól. Több regalista szerző különbségtételt vezet be és igyekszik elválasztani a házasság társadalmi jellegét és vallási valóságát, elválasztva így a szerződést a szentségtől.111 E jogfejlődési folyamat első szakaszában az állam törvényeket kezdett hozni a házasságkötésről,112 illetve helyenként saját érvénytelenítő akadályokat vezetett be.113 A folyamat második szakaszának nyitányát II. József 1783. január 16-i pátense jelentette, mely Ausztria számára teljes és szerves állami házasságjogot határozott meg, bár a polgári házasságkötést még nem vezette be. Az ilyen fajta törvényhozásban mégis szinte előre adva volt az összeütközés az állam és a papok között, akiket az állami törvény olyankor is kötelezett a házasságkötésnél való közreműködésre, amikor ezt a kánonjog nem tette lehetővé (pl. katolikus és protestáns fél házasságkötésekor, ha a házassági akadály alól nem kaptak egyházi felmentést), illetve el kellett utasítaniuk az esketést olyankor is, amikor a felek között csupán állami házassági akadály állt fenn. A Habsburg birodalomban és számos német államban a XIX. század második feléig az állam megelégedett azzal, hogy kényszerítse a papokat saját egyházi előírásaik helyett az állami normák követésére, vagy kísérletet tett arra, hogy a katolikus Egyházzal megegyezésre jutva találjon megoldást az ellentétre.114 A folyamat harmadik fázisát a polgári házasság bevezetése jelentette. Franciaországban a fakultatív polgári házasságot protestánsok számára már 1787-ben bevezették. De a forradalmi állam 1792. szeptember 20-i törvényével minden vallási házasságkötés elismerését elutasította, kötelező polgári házasságot írt elő és bevezette a válás lehetőségét.115 Az 1804-ban kiadott Code civil-lel a polgári házasság rendszere szerves egésszé vált és terjedni kezdett más országokban is.116 Ennek a fejlődésnek a következménye volt, hogy 111 Lásd pl. Jean Launoy (1603-1678), Le Ridant, Lorry, Bourjon, Pothier traktátusait; vö. GAUDEMET, Le mariage en Occident 327-334. 112 Franciaországból lásd pl. Ordonnance de Blois (1579). 113 így pl. Mária Terézia, aki 1753. április 12-i pátensével a szülők beleegyezésének hiányát bontó akadályként vezette be, 1756. május 8-i dekrétumával pedig elrendelte az elöljárói engedély nélkül házasságot kötő katonatisztek házasságának érvénytelenségét; vö. A. CSIZMADIA, Le mariage à l’époque féodale et l’exécution des dispositions du concile de Trente, in A. CSIZMADIA - A. DEGRÉ - E. F. SOMFAI, Études sur l’histoire du droit de mariage de Hongrie (Studia Iuridica Auctoritate Univesitatis Pécs publicata 94), Pécs 1979, 13. Franciaországról lásd R. LETINIER, La création de nouveaux empêchement de mariage dans la pratique gallicane de l’ancienne France, in Ius Canonicum 21 (1981) 101-142. 114 Vö. pl. M. KAISER, Assistenz, passive, in Lexikon für Theologie und Kirche, ed J. Höfer - K. Rahner, I, 2Freiburg 1957, 945; W. M. PLÖCHL, Geschichte des Kirchenrechts, IV, Wien- München 1966, 296-304. Előzetes tárgyalásokon alapuló megoldás volt az úgynevezett Lambruschini-féle instrukció, melyet XVI. Gergely 1841. április 30-án kiadott Quas Vestro kezdetű brévéjéhez fűztek, s amely elismerte a kánoni forma nélkül kötött vegyes házasságok érvényességét a magyar korona országainak területén. Vö. Hanuy, F., A jegyesség és a házasságkötési forma kifejlődése a Ne Temere decretumig, Budapest 1912, 293; VÁRADY, L. Á., Lonovics József római küldetése, Budapest 1924. 115 Vö. GAUDEMET, Le mariage en Occident 389-394. 116 Először a Code civil kiterjesztése útján Európa más részein, majd a Német Birodalomban az 1875. február 6-án kiadott Reichsgesetz révén; Magyarországon az 1894. évi XXXI. tör
