Kánonjog 2. (2000)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A házasság kánonjogi arculata a történelemben
30 Erdő Péter Nem tagadható azonban, hogy egyes esetekben a késő ókori világi törvény- hozás bizonyos fajta házasságok vagy házassági kísérletek kizárásához vagy büntetéséhez az ezt megelőző Egyházi tilalomból merített ösztönzést.22 Más volt a helyzet a valláskülönbség (disparitas cultus) esetén. A római császári törvény- hozás nem tiltotta keresztények és pogányok házasságát, viszont a kánonjognál sokkal szigorúbb és ellenségesebb volt a keresztények és zsidók vagy eretnekek közti házasság tekintetében. II. Constantinus 339-ben halálbüntetéssel fenyegeti azokat a zsidó férfiakat, akik keresztény nőt vesznek feleségül.23 388-ban is a házasságtörésért járó halálbüntetéssel fenyegeti meg egy császári törvény a zsidók és keresztények közti házasságot.24 Ezek a világi törvények bennfoglaltan az ilyen házasságok semmisségét is magukban foglalják. Az egyházi jog mégsem veszi át egyelőre ezeknek a szabályoknak az érvénytelenítő jellegét. Erre majd csak a XII. században, a szokásjog alapján kerül sor. Egyes zsinati kánonok és Nagy Szent Baszileiosz kánonjai tiltják a nőrablás nyomán25 vagy szerzetesi életre elkötelezett személlyel26 való házasságkötést is. Úgy tűnik, az Egyház a maga részéről nem kívánta meg erősebben a házasságkötéshez (mai szóval akár az „érvényességhez”) a jegyesek szüleinek beleegyezését, mint a római jog, mely sok esetben szükséges feltételként követelte meg azt, amikor a felek nem voltak saját jogúak, hanem alieni iuris volt a jogállásuk.27 Keresztény körökben nem hangsúlyozták különösen a patria potestasí gyakorló személy beleegyezésének szükségességét, hanem inkább azt tanácsolták, hogy a felek fogadják el a szülők választását, mely az anya véleményét is magában foglalhatta.28 Az esetleges, egyébként sajátosan egyházi „bontó házassági akadályok” problémája kapcsán - olyan kategória ez, mely csak a középkorban kristályosodik ki - ki kell térnünk a korábbi házassági kötelékből fakadó akadály kérdésére, vagyis a házasság felbonthatatlanságáról való keresztény meggyőződés jogi következményeire. A források tanúsága e téren gyakran bonyolult, ellentmondásos és nehezen magyarázható. Mégis, a helytelenítés és az olykor a kiközösítésig terjedő büntetések ellenére, melyeket az első házastárs életében új házasságot kötők számára kilátásba helyeztek, a kor kánonjogi szövegei nem mondják ki az első házasság tönkremenetele után kötött újabb házasság jogi érvénytelenségét,29 hiszen ez a kategória e korban még nem alakult ki. Sőt a 407- es Karthágói Zsinat, miközben az evangéliumi és az apostoli fegyelemre tekin22 A rokonságról vö. GAUDEMET, Le mariage en Occident 66. 23 CTh 16,8,6: „Quod ad mulieres pertinet, quas Iudaei in turpitudinis suae duxere consortium in gynaeeceo nostro ante versatas, placet easdem restituti gynaeceo idque in reliquum observari, ne Christianas mulieres suis iungant flagitiis vel, si hoc fecerint, capitali periculo subiugentur” (Theodosiani Libri XVI cum Constitutionibus Sirmondianis, ed. Th. Mommsen, 1/2, 4Dublin-Zürich 1971, 888). 24 CTh 3.7.2 vö. Cod. 1.9.6. 25 Cone. Ancyran, can. 11 (az elrabolt jegyesekről). 26 Vö. pl. Conc. Valentin. (374), can. 2; S. Basilius Magnus, cann. 6, 18-20, 60. 27 DAUVILL1ER 381. S. Ambrosius, De Abraham 1, 312; GAUDEMET, Le mariage en Occident 60. 29 GAUDEMET, Le mariage en Occident 75.
