Kánonjog 2. (2000)

TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A házasság kánonjogi arculata a történelemben

A HÁZASSÁG KÁNONJOGI ARCULATA A TÖRTÉNELEMBEN

31

tettel elutasítja azok házasságát, akik miután különváltak első házastársuktól, új házasságot kívánnak kötni, ennek kizárása érdekében új törvényt akar kérni a császártól. Úgy tűnik, az afrikai püspökök nem tartották magukat illetékesnek vagy képesnek arra, hogy a felbonthatatlanság törvényének érvényt szerezzenek.311

A Római Birodalom utolsó évszázadainak világi törvényhozása többször rendelkezett olyan kérdésekről, melyek az előző házastárs életében való új házasságkötés lehetőségét érintik. Ezek a szabályok nem mindig voltak összhangban az Egyház felfogásával. Hadifogság és az azt követő rabszolgaság esetén például a másik házasfél részére nyitva állt a lehetőség arra, hogy bizonyos idő eltelte után új házasságot kössön. Ám ez a római szabály, úgy tűnik, inkább a halál vélelmezésére, mint a házasság felbontására vonatkozott.30 31 A kései római jog ismerte a házasság büntetésből való állami felbontását is.32 A repudium tekintetében, mely a felek egyikének kezdeményezésére - vagy egyes konstitúciók szerint akár közös megegyezéssel is - a válást vonta maga után az azonnal vagy bizonyos idő eltelte utáni új házasságkötés lehetőségével együtt, a jogi szabályozás többször változott.33 Noha a birodalmi törvényhozás - valószínűleg az Egyház szándékához igazodva - igyekezett csökkenteni a válás lehetőségét, az ókori világi jogban még a keresztény időszakban is lehetséges maradt bizonyos esetekben a válás utáni új házasságkötés.34

3. A házasságkötés

Mint mondtuk, kezdetben a keresztényeknek nem volt olyan saját szertartásuk a házasságkötésre, mely feltétlenül szükséges lett volna a házasság létrejöttéhez. Bár Antióchiai Szent Ignác Szmirnai Szent Polikárphoz írt levelében35 azt olvassuk, hogy a keresztényeknek a püspök jóváhagyásával kell házasságot kötniük, hogy házasságuk az Úr szerint való legyen (vő. lKor 7,39),36 nem pedig a test kívánsága szerint, ezt a megnyilatkozást a mai szerzők többnyire lelkipásztori és nem joghatósági jellegűnek tekintik.37 Mindez mégis azt bizonyítja, hogy a keresztények házasságukat kezdettől fogva szent dolognak is tartották.38 Nem tekinthető viszont ez a hely a papi áldás szükségessége bizonyítékának.

30 Registri ecclesiae Cartaginensis excerpta 102: Concilia Africae 345-525, ed. Ch. Munier (CCL 149), Turnholti 1974, 218; GAUDEMET, Le mariage en Occident 76.

31 Vö. Cod. 5.17.7 (337); Nov. 22.7 (535); Nov 117.11 (542).

32 Vö. CTh 9.42.1; Cod. 5.16.24.2 (interpoláció); Cod. 5.17.1 (interpoláció).

33 Vö. CTh 3.16.1 (331); CTh 3.16.2 (421); Cod. 5.17.9 (497 - repudium közös megegyezéssel!); Cod. 5,17,10-12; Nov. 22 (536 - teljes házassági „kódex”); Nov. 117 (542); Nov. 134 (556); Nov. 140(566).

34 Vö. GAUDEMET, Le mariage en Occident 84.

35 Polyc. 5. 2.

36 Vö. J. A. Fischer, Die apostolischen Väter (Schriften des Urchristentums 1), Darmsatdt 1975,221.

37 C. Tibiletti, Matrimonio. II. Riti liturgici, in Dizionario patristico e di antichitä cristiane, dir. A. di Berardino, II, Casale Monferrato 1984, 2186.

38 P. TOCANEL, De Novellae 89 Leonis Philosophi canonizatione, in Apollinaris 42 (1969) 21.