Kánonjog 2. (2000)

TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A házasság kánonjogi arculata a történelemben

A HÁZASSÁG KÁNONJOGI ARCULATA A TÖRTÉNELEMBEN

29

eljegyzés nem hozott létre házassági köteléket a klasszikus római jogban sem,15 és hogy a legfőbb kánoni jogforrások, melyek az eljegyzés felbontását tiltják, nem tévesztik azt össze a házasságtöréssel,16 meg kell elégednünk annak állításával, hogy a keresztények számára is a beleegyezés hozta létre a házasságot. A férj házába vezetés (deductio in domum mariti), bár a római világban a szokás által megkívánt rítus volt, sőt a római jog szakértői olykor még a házassághoz szükséges anyagi elemnek is tekintették, az általános tudományos meggyőződés szerint, a szokásos ceremóniákhoz hasonlóan, csupán a házassági beleegyezés utólagos, külső kifejezése volt.17

2. A házassághoz szükséges előzetes követelmények

Bár a keresztények sok olyan követelményt magukévá tettek, mely népük joga szerint szükséges volt a házassághoz, például a házasságkötéshez a római jogban megkívánt tizenkét, illetve tizennégy éves életkort,18 léteztek olyan sajátosan keresztény kritériumok is, amelyek tiltották a házasság megkötését.

Az Egyház álláspontja rokonság esetében tiltotta a házasságot egyeneságon, és bizonyos fokain is. Szent Ambrus és Szent Ágoston például egyértelműen elutasítják az ilyen házasságot. Ezekben az esetekben azonban inkább erkölcsi szabályról, mint pontos jogi szabályozásról van szó.

Gyakoribbak azok a zsinati szövegek, melyek a sógorság különböző fajtái esetén tiltják a házasságot.19 A zsinatok tiltják az eretnekekkel, pogányokkal és zsidókkal való házasságkötést is.20 Hangsúlyoznunk kell, hogy a meg nem ke- reszteltekkel való házasságkötés tilalma a pogányokkal való összeházasodás régi zsidó tilalmából származott.21 Ennek az „akadálynak” egy sajátosan keresztény vonása a Korintusiaknak írt első levél „csakis az Úrban” kifejezésére (lKor 7,39) megy vissza, melyet a patrisztikus irodalomban általában úgy magyaráztak, hogy a hívőknek csakis kereszténnyel szabad házasságot kötniük. Megfigyelhető azonban, hogy mikor ebben a korban az Egyház két személy közt tiltja a házasságot, nem gondol arra, hogy az ilyen házasság semmisségét mondja ki.

droit, Paris 1987, 60-61.

15 Vö. Dig. 45, 1, 134. pr. (Paulus); DAUVILLIER 381.

16 Vö. Conc. Eliberitanum, can. 54; Siricius, Litt, ad Hymerium Ep. Tarraconen., cap. 4 ("De coniugati autem velatione requisiti, si desponsatam alii puellam alter in matrimonium possit accipere: hoc ne fiat omnibus modis inhibemus, quia illa benedictio quam nupturae sacerdos imponit, apud fideles cuiusdam sacrilegii instar est, si ulla transgressione violetur", ed. Decretales Pseudo-Isidorianae et Capitula Angilramni, ed. P. Hinschius, Leipzig 1863 [Aalen 1963], 521).

17 Vö. pl. DAUVILLIER 381-382.

18 Vö. GAUDEMET, Le mariage en Occident. 65.

19 Vö. Conc. Eliberitanum, can. 61 ; Conc. Neocaes., cann. 20, 66.

20 Conc. Eliberitanum, cann. 15-17; Conc. Arelaten. (314), can. 11; Conc. Hipponen. (393), can. 12; Conc. Chalcedonen. (451), can. 14; Conc. Trullan. (691), can. 72.

21 U. NavARRETE, Matrimoni misti: conflitto da diritto naturale e teológia?, in Quaderni di diritto ecclesiale 5 (1992) 267-271; P. ERDŐ, I matrimoni misti nella loro evoluzione storica. (La disparitá di culto), in I matrimoni misti (Studi Giuridici 47), Cittá dei Vaticano 1998, 11- 22.