Kánonjog 1. (1999)
TANULMÁNYOK - Szabó Péter: Sajátjogú egyháztagság a hatályos jog szerint (CIC 111-112. és CCEO 29-39. kk.)
44 Szabó Péter szülők formális akaratnyilvánítására van szükség, melyet a kiszolgáltató által eszközölt anyakönyvi bejegyzés önmagában, úgy tűnik, nem helyettesíthet- egy adott ceremónia szerinti kiszolgáltatás már nem lehet elégséges alap az ugyanazon egyházhoz való tartozás melletti vélelemre. Eszerint kifejezett akaratnyilvánítás hiányában -a szóban forgó esetben- a latin szertartás szerint keresztelő pap is köteles a gyermeket keleti katolikus sajátjogú egyházhoz tartozónak anyakönyvezni és fordítva.41 (2) Mint közismert, a szovjet érdekszféra területén belül található görög katolikus egyházak -a magyar, a bolgár (és 1968-tól a szlovák) egyházat leszámítva- a negyvenes évek végétől évtizedünk elejéig nem működhettek, a hozzájuk való tartozás kifejezése pedig olykor súlyos büntetőjogi következményekkel járt. Ezekhez az egyházakhoz tartozó személyek számára a katolikus hit megőrzésének legkézenfekvőbb módja a latin egyházhoz való alkalmazkodás volt. A keleti katolikus egyházak helyreállítása után magától adódik a kérdés, hogy a több évtizedes más rítus szerinti vallási élet, esetleg mi több, az a tény, hogy a latin egyházhoz való de facto alkalmazkodás valaki esetében már nem is személyesen, hanem a szülők részéről történt, vajon mennyiben hat a személyjogi státuszára. A korábbi jogból egyértelműen kitűnt, hogy ha a keresztséget csak szükségből {ob gravem necessitatem) szolgáltatta ki az apa rítusától különböző szertartás szerinti pap, akkor a gyermek azon egyházhoz tartozónak minősül, amelyik szerint keresztelni kellett volna.42 Mint azt vonatkozó szentszéki jogforrások és egybehangzó szerzői vélemények is egyértelművé teszik, a sajátjogú egyházbeli hovatartozás nem évül el, következésképpen a szentségek más rítus szerinti bármennyire is rendszeres és huzamos ideig tartó vétele sem módosíthatja a sajátjogú egyházbeli hovatartozást.43 Eszerint egy keleti rítusú apától (vagy más egyenes ági férfi rokontól) származó személy formailag akkor is megmarad az adott keleti katolikus egyházhoz tartozónak, ha mindig is más rítus szerint élt és esetleg tudatában sincsenek keleti származásának. A hovatartozás bizonyítása tekintetében az anyakönyvi bejegyzéseknek ez esetben csak akkor lenne bizonyító erejük, ha azok a szóban forgó egyházak megszüntetése előtti időből származó bejegyzések. Mivel a szabad választás lehetősége ezen közösségek vonatkozásában egészen évtizedünk elejéig nem volt biztosított, úgy tűnik esetükben nemcsak az új kódex előtti, hanem az 1983 november 27-e utáni latin szertartás szerinti keresztelésekből sem következtethetünk automatikusan a tizennégy éven aluli gyermek latin státuszára, ha apja görög katolikus származású.44 Gyakorlatilag éppen a keleti kódex hatálybalépésére konszolidálódott ezen keleti katolikus közösségek helyzete oly mértékben, ami következtében már tekintetükben is érvényesíthető a törvénykönyvek szabad választásra vonatkozó normája. (Noha a jogcselekények általában csak ellenáll41 Vö. 56-57. oldal. 42 Vö. CIC 1917 98. kán. 1. § -CS 6. kán. 2. §. 43 CIC 1917 98. kán. 5. §; CS 14. kán.; CIC 112. kán. 2. (j. A kérdésben Wernz, Jone, Staffa, Beste, Michiels, Bender, Plöchl, Duskie, Dausend, Herman egybehangzó véleményéhez lásd: Bassett, The Determination (vö. 2. jegyzet), 211. 44 Ilyen megegyezésre továbbá -mint az a mondottakból következik- csak akkor van lehetőség ha az anya valóban latin származású és nem maga is -kényszerből vagy tudatlansából-jóhiszeműen elkeresztelt, azaz csupán de facto latin rítusú.
