Kánonjog 1. (1999)

TANULMÁNYOK - Szabó Péter: Sajátjogú egyháztagság a hatályos jog szerint (CIC 111-112. és CCEO 29-39. kk.)

Sajátjogú egyháztagság a hatályos jog szerint

45

hatatlan kényszer esetén minősülnek eleve érvénytelennek,45 aligha volna méltányos és lehetséges annak esetenkénti vizsgálata, hogy keleti katolikus eredetű apa gyermekének latin rítus szerinti keresztelése valóban fizikai kényszeren vagy legalábbis fizikai lehetetlenségen nyugodott-e vagy pusztán morális lehetetlenségen. Minthogy törvényes rítusváltoztatás csakis a jog által kilátásba helyezett módozatokon jöhet létre, nyilvánvaló, hogy a klandesztinitásban gyökerező „áttérések” nem bírnak formális jogerővel. Ezen esetekre is a CIC 1917 98. kán. 5. §, illetve CIC 112. kán. 2. § alapelve mérvadó.)

A történelem produkálta ezen helyzet meglehetősen összetett és érzékeny, ami miatt szükségesnek látszik, hogy az Apostoli Szentszék -mint az egyházközi kapcsolatok legfőbb döntőbírája (OE 4)- aktívan vegyen részt e problémakör fokozatos rendezésében. Mindenesetre e ponton minden más szituációnál világosabban nyilvánul meg, hogy -legalábbis a szórványhelyzetű és a megszűntetett keleti közösségek esetében- a rítustörvények tényleges megtartóereje ma már minimálisnak sem mondható. Ennek kapcsán nem hiányoztak és ma sem hiányoznak olyan szerzői vélemények amelyek indokolatlannak látják, hogy a már identitásvesztett keleti híveket a második generáción túl is keleti rítusúnak tekintsük.46 E hipotézis jogszabályba foglalása azonban -tekintettel a sajátjogú egyházak deklarált egyenjogúságára (OE 3)- aligha vethető fel reálisan, ha nem a rítusszabályok általános enyhítésének olyan formái révén valósul meg, mely kölcsönös előnyöket eredményez.47

A szükséghelyzet tényállása természetesen nemcsak az üldöztetés kapcsán valósul meg, hanem a kiszolgáltató más ésszerű okból fennálló hiánya esetén is, amilyen például az igen zord időjárás, a nagy távolság, az utazási nehézség vagy akár a kiszolgáltató hanyagsága is.48 Ha a kiszolgáltatás ilyen, vagy ehhez hasonló okok miatt történt volna az apáétól eltérő rítus szerint, a ceremóniának akkor sem lenne hatása a törvényes (azaz a korábbi jog szerint szükségszerűen az apát követő) hovatartozásra. Mindenesetre, ha a más szentségek kiszolgáltatást -a kérelmező pontos hovatartozásának valódi megállapíthatatlanságából fakadóan!- arra rítusánál fogva illetéktelen személy végezné, ténybeli vagy jogot érintő köztévedés, illetve pozitív és valószínű ténybeli- vagy jogi kétség esetén az egyház -a rítusbeli hovatartozástól függetlenül- pótolná a kiszolgáltató tekintetében hiányzó végrehajtói hatalmat, s így a szentségek érvényes kiszolgáltatásához szükséges felhatalmazást is.49

45 CIC 125. ésCCE0 932. kk.

46 Vö. pl. V. Pospishil, The Law on Persons, Ford City 1960, 36.

47 Ilyen jellegű törekvésekre -legalábbis a szakirodalomban megnyilvánuló tekintélyes vélemények formájában- már ma is van példa; vö. 65-66. oldal.

48 G. Michiels, Principia generalia de personis in Ecclesia, Parisiis-Tornaci-Romae 21955, 310-311.

49 CIC 144. valamint CCEO 994-995. kk. Egyes szerzők a «supplet Ecclesia» szóban forgó elvét olyan esetre is alkalmazhatónak tekintik, amikor pl. a házasságnál való közreműködés előtt egyértelműen kiderül a kérelmezők keleti státusza, következésképpen a latin pap illetéktelensége (így: Theriault, Canonical Questions [vö. 29. jegyzet], 221). Ilyenkor a kormányzati hatalom pótlása csak köztévedésen alapulhat. Mindenesetre igen