Kánonjog 1. (1999)
TANULMÁNYOK - Szabó Péter: Sajátjogú egyháztagság a hatályos jog szerint (CIC 111-112. és CCEO 29-39. kk.)
66 Szabó Péter 6) A rítustörvények kialakításánál a jelen kodifikációnak egy kettős, egymással nyilvánvaló feszültségben levő szempontnak kellett megfelelnie: egyrészt a magánautonómia szférája kiterjesztésének, másrészt a keleti katolikus egyházak kibontakoztatását előirányzó zsinati elvnek. Noha a latin-keleti viszony szabályozására vonatkozóan (éppen a szóban forgó zsinati elv konkrét jogi formába öntése céljából) a kodifíkáció során egy sor javaslat született,136 azok egy kivétellel minden esetben elutasítást nyertek, éppen a magánautonómia szempontjának előnyben részesítése miatt. 7) Ahhoz, hogy a rítusbeli hovatartozást rendező egyetemes keretszabályok valóban be tudják tölteni rendeltetésüket, két területen is lényegi előrelépés volna szükséges. Egyrészt a helyi körülményekhez alkalmazkodó komplex részleges normagyűjteménnyel kellene felszámolni a kódexbeli szabályozásban fellelhető joghézagokat. (Ezek közül többre a jelen tanulmány is felhívta a figyelmet.) Másrészt az illetékes egyházi hatóságoknak megfelelő hatékonyságú szankciókkal kellene biztosítania e normák követését. Jelen tanulmányunk -és nem kevésbbé a gyakorlatban naponta mutakozó visszásságok— nyomán azonban az a kérdés is felvetődhet, hogy -tekintettel éppen e törvények alacsonyfokú hatékonyságára- a rítusszabályok adminisztratív eszközökkel történő garantálásának erőltetése helyett nem volna-e egyszerűbb és az egyház lelkipásztori tevékenységének hatékonysága, valamint az egyházközi kapcsolatok minősége szempontjából is kedvezőbb a rítusszabályok - legalábbis hallgatólagos- mellőzése. Ha figyelembe vesszük, hogy a -bármilyen oknál fogva- más rítushoz szokott krisztushívők szándékait és meggyőződését aligha lehet elméleti érvekkel megváltoztatni, illetve hogy esetleges hatékony szankciók alkalmazása lelkipásztori szempontból igencsak kétélű és meglehetősen kétséges hatékonyságú eszköz, különös élességgel vetődhet fel e dilemma. Mint láttuk, a rítusváltoztatáshoz szükséges felhatalmazást végső soron ma a megyéspüspökök is megadhatják, vagyis nincs gyakorlati akadálya annak, hogy a rítustörvények alkalmazása tekintetében akár már ma is egy sokkal rugalmasabb praxis alakulhasson ki. Igaz, a CCEO 32. kánonja és a CIC 112. kánonjához adott szentszéki leírat magyarázata kapcsán a Keleti Kongregáció egykori altitkára hangsúlyozta, hogy ezen újszerű rendelkezések célja nem annyira a sajátjogú egyháztagság megváltoztatásának könnyítése (azaz -ha jól értjük- a váltás lehetőségének megadására feljogosító kánoni okok tetszőleges kiterjeszthetőségének biztosítása), mintsem pusztán az eljárásmód egyszerűsítése volt. A rítusváltás ugyanis, folytatja ugyanezen szerző, olyan lépés amely a saját náció hagyományaitól, a saját gyökerektől való elszakadást is eredményezi. Az átlépéshez szükséges eljárás ezért magában kell hogy foglalja az átlépési szándékot kiváltó motívumok alapos értékelését is. A Törvényhozó eszerint -a rítus jogi védelmének érdekében (vö. OE 4; CCEO 40. kán.)- továbbra is a hit saját rítus szerinti megélését tekinti a krisztushívők jogának, míg a saját rítusról való lemondás lehetősége tekintetében korlátot állít.137 136 Vö. pl. 40-41. oldal. 137 Brogi, Licenza presunta (vö. 87. jegyzet), 668.
