Kánonjog 1. (1999)
TANULMÁNYOK - Szabó Péter: Sajátjogú egyháztagság a hatályos jog szerint (CIC 111-112. és CCEO 29-39. kk.)
Sajátjogú egyháztagság a hatályos jog szerint 67 Kétségtelenül igaz, hogy a rítusváltás engedélyezése mindig megfelelő mérlegelést követel. Ugyanakkor aligha életszerű az a megállapítás, mely szerint a rítusváltoztatás ténye az, amely a saját tradícióval történő szakítást eredményezi. Az átlépési kérelemek jelentős részének esetében e törés már jóval korábban lezajlott, s a változtatási kérelem tulajdonképpen csak a tényleges helyzet és a formális jogállás közötti feszültség megszüntetésére irányul. Úgy tűnik éppen ezért előremutatóbb az a kánonjogi irodalom szintjén már kifejezetten megfogalmazott -de mérsékeltebb formában a kodifikáció tendenciáiban is egyértelműen felismerhető- nézet, amely szerint a rítusbeli hovatartozás kérdésének meghatározásában jóval nagyobb szerephez kell jutnia a magánautonómia szempontjának. Aligha vitatható tény, hogy nem az a keleti rítusú, akit pusztán a statisztikák és anyakönyvi bejegyzések tartanak akként számon, hanem az aki -formális hovatartozásától függetlenül- azonosul a szóban forgó közösségei, és ténylegesen annak liturgikus, fegyelmi lelkiségi és teológiai hagyományait követve éli keresztény hitét. (A rítusváltási kérelmek rugalmasabb elbírálása összességében így a keleti katolikus közösségek érdekeit is szolgálja, mert ennek révén számszerű képet lehet alkotni az asszimiláció mértékéről, amely egyedül szolgátathat tárgyilagos alapot az esetlegesen szükségessé váló speciális intézkedések kieszközléséhez.) A tényleges helyzet és a statisztikai adatok közelítése tehát -úgy tűnik- mind a lelkipásztori tevékenység, mind az egyházközi kapcsolatok előmozdítása szempontjából célszerű lenne, s az új kodifikáció által a megyéspüspököknek juttatott jogkörnél fogva lehetséges is. * * * Gondolatmenetünk lezárásaként szükségesnek tartjuk még egy igen fontos szempont kiemelését, mely bizonyos mértékben relativizálja a törvényhozói szinten lezajlott, keletiek szempontjából kedvezőtlen változásokat.138 Tapasztalati tény, hogy a keleti katolikus egyházak jövője szempontjából nem annyira a formális jogszabályok, mintsem az ezen közösségek által képviselt tradícióról alkotott kedvező helyi értékítélet (és az ahhoz elengedhetetlen, feszültségmentes kapcsolatokra való törekvés) a meghatározó.139 Valójában ez - és úgy tűnik csakis ez- motiválhatja hatékonyan a területen élő nagyobb létszámú egyházak megyéspüspökeit, hogy éljenek a jogalkalmazásban -mint láthattuk- már ma is benne rejlő azon rugalmassági tényezőkkel, melyek egyedül képesek bizonyos mértékben kompenzálni azt a többé kevésbbé mindenütt jelen levő folyamatos lemorzsolódást, mely egyrészt az elvándorlásból, másrészt pedig abból a tényből fakad, hogy a keleti tradíció elsajátítása (éppen annak komplex megjelenési formái miatt) a szokásosnál is szorosabb egyházi kapcsolatot feltételez. 138 Vö. elsősorban 62-63. oldal. 139 A keleti kodifikációs bizottság (PCCICOR) második plenáris ülésén a rítusszabályok újbóli vitájának kapcsán elhangzó, hasonló kicsengésű véleményekhez lásd: Nuntia 29 (1989) 40-41,45.
