Kánonjog 1. (1999)
TANULMÁNYOK - Szabó Péter: Sajátjogú egyháztagság a hatályos jog szerint (CIC 111-112. és CCEO 29-39. kk.)
62 Szabó Péter hatályos jog e vonatkozásban nézetünk szerint néhány megfontolásra érdemes jelzést ad. így a rítusváltoztatáshoz szükséges szentszéki közreműködésnek a CIC 112. kán. 1. § 1° által kilátásba helyezett formája (licentia) a latin megyéspüspökök számára lehetőséget nyújt arra, hogy amennyiben híveik egy keleti katolikus egyházhoz való csatlakozásra kérnek tőlük felhatalmazást, azt gyakorlatilag minden esetben rugalmasan megadhassák. Mint ismeretes, a klasszikus felfogás szerint a rítusváltoztatás közigazgatási úton való megadása kegy (gratia), azaz olyan egyedi hatósági intézkedés amelyre senkinek nem lehet jogigénye.122 Az engedély (licentia) viszont -mint azt több szerző kifejezetten hangsúlyozza- legalábbis a latin jogban nem kegyintézkedés, hanem olyan egyedi határozat, mely feltétele annak, hogy egy bizonyos cselekményt a törvény szerint, az elöljáróval való kellő hierarchikus közösségben hajtsanak végre.123 A CIC 112. kán. 1. § l°-ben alkalmazott jogeszköz, tudniillik az engedély, mint speciális közigazgatási intézkedési forma -nézetünk szerint-tehát műfajánál fogva utal arra, hogy a törvényhozó elsődleges szándéka e ponton nem az engedélyhez mint előzetes feltételhez kötött jelenség visszafogása (szemben a felmentéshez kötött cselekményekkel; vö. “vulnus legis”), hanem egy olyan előzetes kontrol biztosítása mely képes kiszűrni azon ritka eseteket, amikor a rítusváltoztatás feltételes jogával való élés az adott közösség számára nyilvánvaló kárt okozna. Egyes szerzők a licencia kifejezés kapcsán viszont egyenesen azt hangsúlyozzák, hogy az egy olyan jog gyakorlására való felhatalmazást jelent, mely alapjában már részét képezi az érintett személyek alany jogi szférájának. Eszerint az engedély elnyeréséhez való jog (s így a sajátjogú egyháztagság megválasztása) a kánonjogban végső soron alanyi jog lenne, melynek gyakorlását az illetékes hatóság —szemben a hagyományos kegyintézkedés esetén fennálló teljes körű mérlegelési szabadsággal- csak a közjó érdekében korlátozhatná bizonyos esetekben.124 A rítusváltás szándéka és a hatóság ezzel kapcsolatos mérlegelési joga mögött a magánautonómia és a közérdek közti feszültség húzódik meg. Mindenesetre a keleti kodifikáció is a magánautonómia favorizálása irányában tett döntő lépéseket akkor, amikor a szülők és a tizennégy éven felüli személy rítusra vonatkozó döntési szabadságát részesítette előnyben a keleti egyházak törvényho122 A kegyintézkedés ezen szorosabb éltelemben vett intézménye azonban a krisztushívők jogainak formális megfogalmazódása nyomán fokozatosan háttérbe szorult a tágabb értelemben vett kegyintézkedések (pl. felhatalmazások) javára; Canosa, La presunzione (vö. 88. jegyzet), 616. 123 így pl. Erdő, Egyházjog (vö. 34. jegyzet), 87. 124 Canosa, La presunzione (vö. 88. jegyzet), 623. Lényegileg hasonló megközelítésben egy másik szerző szerint az engedély a közigazgatási hatóságnak a magánérdek szférájába kizárólag a koordináció érdekében történő olyan közbejövetele, melynek célja egy adott tevékenység megengedése, miután mérlegelte annak a közérdekkel való összhangját... egy olyan felhatalmazás, ami egy jogszabály által a jogalany tekintetében felállított korlátozást hárít el, így állítva helyre az alany eredeti szabadságát; vö. D’Ostilio, II diritto (vö. 71. jegyzet), 324-325, 318.